2020.05.09. 16:32
Szépségszalonok: legtöbb négyóránként védőmaszkcsere
A szépségszalonok (fodrászat, manikűr, pedikűr és kozmetika) szolgáltatásai csak előzetes időpont-egyeztetéssel vehetők igénybe, hogy ne legyenek várakozó személyek a helyiségben – többek között ez is szerepel a május 15-étől érvényes lazító intézkedéseket tartalmazó tervezetben, amelyet szombaton tettek közzé az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) honlapján.
Minden kliensnek legkevesebb négy négyzetméter hely kell hogy rendelkezésére álljon, és tartaniuk kell a kétméteres távolságot egymás között.
A bejáratnál lázat mérnek, és akinek 37 Celsius-fok fölött van a testhőmérséklete, nem léphet be a szalonba. Belépéskor a kézfertőtlenítés is kötelező, az ehhez szükséges kellékekről a szolgáltatónak kell gondoskodnia.
'Az alkalmazottaknak állandó jelleggel kesztyűt és maszkot kell viselniük, a munkaeszközöket és a munkafelületeket minden ügyfél után fertőtleníteni kell' – írja a tervezetben.
Ugyanakkor a személyzet által használt védőmaszkokat legtöbb négyórás időközönként cserélni kell, a kesztyűket minden ügyfél után fertőtlenítik, a helyiséget legfeljebb kétóránként kiszellőztetik.
Az INSP honlapján szombaton tették közzé az eddigi korlátozásokat lazító intézkedések tervezetét. Az új szabályok május 15-étől lépnének érvénybe.
A szükségállapot után érvényes intézkedéseket tartalmazó dokumentum itt tanulmányozható.
Az érdekeltek észrevételeit és javaslatait a propuneri.relaxare@ms.ro e-mail címre várják.
Borítókép: Illusztráció