2021.09.02. 17:33
Honosítás és választási regisztráció az EMNT és a Néppárt segítségével
Kolozsváron tartott sajtótájékoztatót csütörtök délben a honosítási folyamat, valamint a magyarországi országgyűlési választásokat megelőző regisztrációs kampány témájában Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke és Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, az Erdélyi Magyar Szövetség társelnöke.
Közlemény
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt a magyar kormány legrégebbi és legmegbízhatóbb partnereként a továbbiakban is segít az erdélyi kérelmezőknek a magyar állampolgárság igénylésében, az állampolgársághoz tartozó anyakönyvezési és egyéb ügyintézési teendőkben, valamint a magyarországi választásokat megelőző regisztrációs kampányba is kezdenek – jelentették be sajtótájékoztatójukon az EMNT és a Néppárt vezetői.
„Az EMNT és a Néppárt számos nemzetpolitikai kérdésben, valamint a honosítási és terephonosítási feladatokban is együttműködik, az erdélyi magyar állampolgárok száma pedig, mely immár több mint 550 ezer honosultat mutat, azt is jelzi, hogy van még tartalék, s jócskán akadnak olyanok Erdély-szerte, akik még nem éltek a könnyített honosítás nyújtotta lehetőséggel. Ilyen körülmények között az EMNT és a Néppárt célja az, hogy késő őszig ezeket a személyeket is felkeressük és segítsünk nekik a magyar állampolgárság kérelmezésében” – mondta Sándor Krisztina, majd megjegyezte: Erdélyben 23 EMNT Demokrácia-központ működik, valamint a kihelyezett konzuli napok és a terephonosítások alkalmával – a Néppárt helyi szervezeteivel együttműködve – a kisebb településekre is rendszeresen eljutnak.
Az EMNT Demokrácia-központok elérhetőségei – további más tudnivalóval egyetemben – elérhetők a www.emnt.org oldalon.
Az EMNT ügyvezető elnöke elmondta: az elmúlt hónapokban újra jelentős mértékben megnövekedett az érdeklődés az erdélyi magyarok részéről a magyar állampolgárság iránt, de az EMNT munkatársai szép számmal végeztek az állampolgársághoz kötődő anyakönyvezési feladatokat és más ügyeket is.
„Nagyon fontos kihangsúlyozni: a magyar állampolgárság felvétele kötelezettségekkel is jár, így ha valaki esetében név- vagy lakcímváltozás történt, vagy ha a családban házasságkötés, születés vagy haláleset következett be, azt – adatfrissítés vagy anyakönyvezés keretében – jelezni kell a magyarországi hatóságok irányába is. Munkatársaink e területen is komoly tapasztalattal rendelkeznek és készségesen állnak ügyfeleink rendelkezésére” – mondta Sándor Krisztina.
Fontos tudnivalók a közeledő anyaországi választások kapcsán
A sajtótájékoztatón elhangzott: mindazok, akik részt kívánnak venni a közelgő magyarországi választásokon, de nem rendelkeznek magyar állampolgársággal, még idén ősszel –szeptember-október folyamán – kérelmezzék azt, hiszen az állampolgársági kérelmek elbírálása több időt vesz igénybe, s csak így biztosítható, hogy a kérelmezők még időben le tudják tenni állampolgársági esküjüket.
„Az elkövetkező időszakban intenzív regisztrációs kampányba is kezdünk, mely során a magyarországi választói névjegyzékbe még nem regisztrált erdélyi magyar állampolgároknak segítünk e művelet elvégzésében, mely elengedhetetlen feltétele annak, hogy megkaphassák a voksolás során szükséges levélszavazat-csomagjaikat. Ugyanakkor azokban az esetekben, amikor adatváltozás történt, kollégáink a választói névjegyzékben szereplő adatok frissítésében is segítenek” – mondta Csomortányi István.
A Néppárt elnöke megjegyezte: Erdély 12 megyéjében rendelkeznek helyi szervezetekkel, így az erdélyi magyarság csaknem 90%-át el tudják érni, s céljuk, hogy mindenki számára elérhetővé tegyék a magyar állampolgárság igénylésének, valamint a magyarországi választásokon való részvétel lehetőségét.
„Az EMNT Demokrácia-központok egyfajta kormányablakokként is működnek, ahol a munkát mindig az erdélyi magyar állampolgárok igényeihez igazítjuk” – hangsúlyozta a politikus.
Csomortányi hozzátette: a magyarországi választásokon való részvétel nem csak jog, hanem kötelezettség is, mely a nemzet határok feletti újra egyesítésének kifejeződése is.
„Arra kérünk minden jövőbeli ügyfelünket, hogy éljenek a könnyített honosítási eljárás nyújtotta lehetőséggel, valamint azok, akik már megkapták a magyar állampolgárságot, tegyenek eleget az ezzel járó kötelezettségeknek, frissítsék adataikat, s bármilyen kérdésükkel forduljanak bizalommal az EMNT Demokrácia-központok munkatársaihoz, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt területi képviselőihez” – mondta a Néppárt elnöke.
A sajtótájékoztató végén elhangzott: az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács október 16-án, míg az Erdélyi Magyar Néppárt október 17-én tartja soron következő tisztújító küldöttgyűlését Brassóban.
Az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodái