Avatás

2023.07.06. 11:43

Iohannis: A Duna-híd megépítése is igazolja, hogy Romániában is végig lehet vinni a nagy infrastrukturális projekteket

Forrás: presidency.ro

Agerpres

A Brăilát Tulcea megyével összekötő Duna-híd megépítése újabb bizonyítéka annak, hogy Romániában is végig lehet vinni a nagy infrastrukturális projekteket - jelentette ki Klaus Iohannis államfő csütörtökön a függőhíd felavatása alkalmából tartott ceremónián.
Beszédében az elnök hangsúlyozta, európai viszonylatban a harmadik leghosszabb függőhíd épült meg Brăilán az elmúlt harminc év legnagyobb romániai építkezési projektjének eredményeként. "Ez újabb bizonyítéka annak, hogy akarattal és kellő komolysággal Romániában is végig lehet vinni a nagy infrastrukturális projekteket" - fogalmazott. Az államfő köszönetet mondott a japán és olasz partnereknek a projektben való részvételükért és a szakmaiságért, amelyről bizonyságot tettek. Mint hangsúlyozta, két évvel ezelőtt, a Japán és Románia közötti kétoldalú kapcsolatok századik évfordulójának megünneplésekor ezzel a hídprojekttel példázták a Japán és az Európai Unió közötti együttműködést.
"Ez az építmény a romániai közlekedési infrastruktúra korszerűsítésére irányuló egyik legambiciózusabb kezdeményezés, amelyet európai forrásokból, nemzetközi szakértők bevonásával és a legmodernebb technológiával valósítottak meg" - nyomatékosította.
Az államfő üzent beszédében a politikusoknak is, hangsúlyozva, hogya 2024-es választási évre megszabott célkitűzésektől függetlenül a reformoknak és a gazdasági fejlődésnek a következő időszakban is elsőbbséget kell élveznie. Mint hangsúlyozta, számottevő uniós forráshoz juthat hozzá Románia, és az összegek jelentős részét a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére használják, ami serkentőleg fog hatni a gazdaságra, és az életminőség javulásához vezet.
Iohannis a versenyképes beruházások bevonzását és a jobban fizetett új munkahelyek létrehozását emelte ki az új híd megépítésével járó előnyök közül.
Rámutatott arra is, hogy a közlekedési infrastruktúrát abszolút prioritásként kell kezelnie a mindenkori kormánynak és helyi hatóságoknak is, mert "csak így lehet részünk nagyobb beruházásokban, és csak így tudjuk csökkenteni a régiók közötti különbségeket". Klaus Iohannis ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a következő években jelentősen javulnak majd a közúti balesetekkel kapcsolatos romániai statisztikák.
A függőhíd felavatása alkalmából tartott ceremónián az államfő mellett részt vesz Nicolae Ciucă szenátusi elnök, Marcel Ciolacu miniszterelnök, Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter és Adina Vălean közlekedésért felelős uniós biztos is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában