Szavazás

2024.07.06. 16:51

Ciolacu szerint nagy lesz a választási részvétel az államelnök- és parlamenti választásokon

Agerpres

Marcel Ciolacu miniszterelnök kijelentette szombaton, szilárd meggyőződése, hogy nagy lesz az urnáknál való részvétel az idei államelnök- és parlamenti választásokon.
Az újságírók azt kérdezték a miniszterelnöktől, alacsony szavazói kedvre számít-e az ősz végén esedékes parlamenti és államfőválasztásokon, tekintve, hogy az állampolgároknak három egymást követő vasárnap az urnákhoz kell járulniuk, többek között december elsején, a román nemzeti ünnepen is. Ciolacu határozott nemmel válaszolt.
'Szilárd meggyőződésem, hogy nagy lesz a választási részvétel, ahogy az európai parlamenti és a helyhatósági választásokon is történt, mert a romániaiak maguk akarják irányítani a sorsukat' - jelentette ki.
Kifejtette, a hivatalos munkaszüneti napnak számító Szent András-napon és a román nemzeti ünnepen ebben az évben nem lesz hosszú hétvége, mert Szent András napja szombatra, december elseje pedig vasárnapra esik, így az emberek várhatóan nem fognak elutazni minivakációra.
Arra a kérdésre, hogy a PSD a PNL-vel 'tandemben' képzeli-e el a jövőjét, Ciolacu azt felelte, hogy minden erre vonatkozó döntést a választások után hoznak meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában