Törvénykezés

2 órája

Online is bepanaszolhatjuk az agresszív sofőröket

BN-összeállítás

Pár kattintással bárki panaszt nyújthat be az agresszíven vezető sofőrök ellen a Belügyminisztérium honlapján keresztül. Az új menüpontot október 27-én, vasárnap élesítették. A panaszosoknak fel kell menniük a Belügyminisztérium honlapjára (hub.mai.gov.ro), ahol az ESAR (közlekedési szabálysértések jelentése) menüpontra kell kattintani. A belépést követően továbbítani lehet az agresszív vezetésről az információkat. Az értesítésnek feltétlenül tartalmaznia kell a panaszos adatait (teljes név, személyi szám, elérhetőségi adatok, úgy mint telefonszám és lakcím), valamint a hang- és a videófelvételeket, az időpontot, a helyet és bármilyen más olyan elemet, ami az észlelt szabálysértés azonosítását elősegítheti – áll a rendőrség szombaton kiadott közleményében, amelyben emlékeztetnek arra is, hogy mi számít agresszív magatartásnak a járművezető részéről: sorozatos sávváltás gyorsabb előzés érdekében, kézifékes fordulás, ha a sofőr túl közel megy az előtte vagy mellette haladó gépjárműhöz, illetve ha büntetőfékezést hajt végre. Agresszív vezetési stílusnak számít az is, ha a sofőr indokolatlanul dudál vagy jelez a fényszórójával több alkalommal is, de az is, ha a motorral vagy a kismotorral egy keréken hajt, továbbá, ha hátramenetben vezet megfélemlítés céljából, driftel vagy túráztatja a jármű motorját.
Ha indokolt, akkor az agresszív sofőrök 30 napra elveszítik a jogosítványukat és 4–5 büntetőpontot (660–825 lej) is kapnak. Az új bepanaszolási mód célja, hogy az agresszív sofőrök kiszűrésével csökkenjenek a közlekedési balesetek. Egyébként a Belügyminisztérium említett honlapján több mindent el lehet intézni: többek között időpontot lehet kérni az útlevélosztályra vagy a lakosság-nyilvántartó irodába személyi igazolvány készítéséhez, és igényelni lehet az erkölcsi bizonyítványokat is ez úton.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában