Választások

9 órája

Crin Antonescu szerint a koalíciós pártok vezetőtestületei jóvá fogják hagyni az elnökjelöltségét

Agerpres

Crin Antonescu úgy véli, hogy a koalíciós pártok vezetőtestületei jóvá fogják hagyni az elnökjelöltségét. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) volt elnöke az Antena 3 televíziónak nyilatkozott csütörtökön. Emlékeztetett, hogy a kormánykoalíciót alkotó pártok megállapodtak az elnökválasztás első és második fordulójának időpontjában, és az erről szóló határozatot vélhetően a hétfőn sorra kerülő kormányülésen fogadják majd el.
Megkérdezték tőle a műsorban, hogyan vélekedik a PSD és a PNL közvélemény-kutatásáról, amelyben rajta kívül más politikusok, köztük Marcel Ciolacu, Ilie Bolojan vagy Victor Ponta népszerűségét is mérik. Antonescu azt válaszolta, nem zavarják a közvélemény-kutatások, az sem, hogy mások népszerűségét is mérik, de úgy véli, minél korábban meg kell nevezni az államfőjelöltet.
Arra a kérdésre, hogy mindezek fényében érez-e némi bizonytalanságot a jelölése kapcsán, a politikus rámutatott ,,majdnem biztos" benne, hogy a koalíciós pártok vezetőtestületei jóvá fogják hagyni a jelölését. ,,Nem érzem sem bizonytalannak, sem kényelmetlennek a helyzetemet" - jelentette ki.
Crin Antonescu ugyanakkor emlékeztetett, hogy a PSD, a PNL, az RMDSZ, valamint a magyartól eltérő nemzeti kisebbségek képviselői együtt kérték fel arra, hogy legyen a koalíció államfőjelöltje. Ha mindegyik párt döntéshozó fóruma jóváhagyja a jelölését, ,,teljes erővel megyünk előre", de ha bármelyik is visszakozik közülük, lezártnak tekinti az együttműködést. ,,Én nem keresem magamnak a támogatókat. Vannak ilyen jelöltek, de én nem tartozom közéjük" - nyomatékosította. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában