22 órája
Öt nap leforgása alatt háromszor értek tetten jogosítvány nélküli vezetésen egy férfit
Illusztráció
Forrás: trans.info.ro
Öt nap leforgása alatt háromszor értek tetten jogosítvány nélküli vezetésen a Kolozs megyei rendőrök egy suceavai férfit. A Kolozs megyei rendőrség sajtóirodájának január 7-i, keddi közleménye szerint a 62 éves sofőrt első alkalommal január elsején igazoltatták, mert anyagi károkkal járó balesetet okozott Kolozsváron a Fenesi úton. Ekkor derült ki, hogy tavaly novemberben felfüggesztették a gépjárművezetői engedélyét.
Egy nap elteltével, január másodikán a suceavai férfit autóját egy közúti ellenőrzésen állították meg a rendőrök, szintén a Fenesi úton. Ekkor már 24 órára őrizetbe is vették, de a bíróság nem rendelte el az előzetes letartóztatását, így kiengedték a fogdából.
Két nap elteltével, január 5-én a férfi harmadszor is fennakadt a közlekedési rendőrség szűrőjén, szintén Kolozsváron. Újra őrizetbe vették, és folytatólagosan elkövetett jogosítvány nélküli vezetés miatt indult büntetőeljárás ellene. A gyanúsított előzetes letartóztatásáról a bíróság dönt.