3 órája
Elfogadta a képviselőház kulturális bizottsága az új könyvtártörvény tervezetét

A képviselőház kulturális bizottsága egyhangú szavazattal elfogadta március 4-én, kedden az országos könyvtárhálózat felépítését és működését szabályozó törvénytervezetet.
A jogszabályjavaslat a 2002-ben elfogadott könyvtártörvényt írja felül. A tervezet előterjesztője, Ionuț Vulpescu a testület ülése után az Agerpresnek elmondta, hogy az új törvényre azért van szükség, mert a 2002-es jogszabály idejétmúlt. Közlése szerint a kidolgozása során konzultált a különböző szintű könyvtárak, közintézmények, szakmai egyesületek, civil szervezetek képviselőivel és más szakemberekkel.
A volt kulturális miniszter elmondta, hogy a tervezet kitér a könyvtárosképzésre is. Közlése szerint az új törvény révén a könyvtárak az információhoz való hozzáférés demokratizálására, a digitális egyenlőtlenségek elleni fellépésre, a kiszolgált közösségek stratégiai prioritásainak támogatására tudnak majd összpontosítani.
A törvénytervezet a szenátusi vita során több pontban módosult. A jogszabályjavaslatot a képviselőháznak is el kell fogadnia, hogy hatályba léphessen.
A tervezet szerint az állam garantálja a könyvtárak működését az információhoz való jogról és a kultúrához való hozzáférésről szóló alkotmányi előírásokkal összhangban. A tudásalapú társadalomban a könyvtárnak stratégiai fontosságú szerepe van – olvasható a jogszabályjavaslatban.