Tegnap, 13:42
Robbie Keane lesz a Ferencváros új vezetőedzője
A fővárosi klub január 6-án, hétfőn jelentette be, hogy Pascal Jansen távozása után a 44 éves ír tréner veszi át az Európa-liga alapszakaszában jelenleg továbbjutó helyen álló gárda irányítását.
Forrás: BBC
Fotó: Getty Images
MTI
Az FTC honlapjának beszámolója szerint Keane, aki Rory Delap asszisztens edző és Phill Hudson meccselemző személyében hozta magával két segítőjét is, vasárnap este érkezett Budapestre, kedden pedig már utazik a Spanyolországban edzőtáborozó új csapata után. A tavaly nyáron kinevezett holland trénerrel kapcsolatban Kubatov Gábor elnök múlt héten elárulta, hogy a világ egyik legnagyobb futballkonszernje kivásárolta a szerződéséből, ezért kellett a Ferencvárosnak új vezetőedzőt keresnie.
A 146-szoros válogatott Keane közel húszéves játékospályafutásának legmeghatározóbb időszakát a Tottenham Hotspurnél töltötte, de olyan csapatokban is futballozott, mint a Liverpool, az Internazionale és a Leeds United. Edzői karrierjét az ír válogatottnál kezdte segítőként, vezetőedzőként eddig csak a Makkabi Tel-Avivnál dolgozott. Az izraeli csapattal tavaly bajnoki címet nyert, nyáron azonban távozott posztjáról.
A Ferencváros jövő szerdáig Spanyolországban edzőtáborozik, az első idei tétmeccsét január 23-án játssza, amikor a második számú európai kupasorozat alapszakaszának utolsó előtti fordulójában a német Eintracht Frankfurt vendége lesz.
Botka a Kecskemétnél folytatja
Az OTP Bank Ligában sereghajtó Kecskeméti TE együttesénél folytatja pályafutását a 30-szoros válogatott Botka Endre. A harmincéves futballista január 5-én, vasárnap a közösségi oldalán jelentette be, hogy nyolc év után távozik a Ferencvárostól, amelynek színeiben hat bajnoki címet nyert. A kecskemétiek honlapja január 6-án, hétfőn számolt be arról, hogy Botka a szezon végéig kölcsönbe érkezik a csapathoz.
Botka a Honvédnál kezdte profi pályafutását, de korábban már játszott Kecskeméten: 2014 nyarán a kispestiektől ugyancsak kölcsönben szerepelt az együttesnél, akkor az őszi szezonban 16 bajnokin és 6 Magyar Kupa-, illetve Ligakupa-találkozón lépett pályára, mindannyiszor kezdőként.