Űrversenyben

2021.12.03. 14:38

Magáncégekkel építtet űrállomást a NASA

Kereskedelmi űrállomás fejlesztésére adott pénzt az amerikai űrkutatási hivatal három amerikai magáncégnek.

Jeff Bezosnak, az Amazon alapítójának Blue Origin nevű cége 130 millió dollárt (41,8 milliárd forintot), a texasi Nanoracks 160 millió dollárt (51,5 milliárd forintot), a virginiai Northrop Grumman pedig 125,6 millió dollárt (40,4 milliárd forintot) kap – közölte az amerikai űrkutatási hivatal.
 

A NASA a Nemzetközi Űrállomásról más platformokra kíván váltani és ezáltal állandó amerikai jelenlétet biztosítani földközeli pályán.

„Mivel már működnek földközeli pályára szállító kereskedelmi cégek, partneri kapcsolatra lépünk amerikai cégekkel, hogy fejlesszenek ki olyan űrállomásokat, amelyeket az emberek meglátogathatnak, ott élhetnek, dolgozhatnak. Ezáltal lehetővé téve a NASA számára, hogy utat törjön az űrben az emberiség javára, miközben támogatja az űrbéli kereskedelmi aktivitást is” – mondta Bill Nelson, a NASA vezetője.

A Blue Origin néhány hete jelentette be, hogy saját űrállomáson dolgozik a Boeing közreműködésével, az állomás az Orbital Reef nevet fogja viselni.
 

A jelenlegi legnagyobb és legrégebb óta üzemelő űrállomás az ISS, melyet a NASA és más partnerügynökségek üzemeltetnek. 2000 óta folyamatosan élnek itt asztronauták.

Arról egyelőre nem született döntés, mikor fejezi be működését az ISS, zajlanak a tárgyalások arról, hogy 2024 után is folytassa-e a munkát. A 23 éves állomás nemrég több problémával is küzdött, például tüzekkel és levegőszivárgással.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!