75 éve épült a Kossuth híd

A második világháború végén, Budapest ostroma alatt a szovjet Vörös Hadsereg elől Budára visszavonuló németek a főváros két partja között összeköttetést biztosító valamennyi hidat felrobbantották – írja legutóbbi számában a Vasárnap Reggel című hétvégi magazin.

Vereségüket ez sem tudta meggátolni, az utolsó, Budán ellenálló egységek 1945. február 13-án tették le a fegyvert. A szovjetek a két oldal összeköttetésének fenntartása érdekében 1945 március-áprilisában a Margit-híd mellett ideiglenes hidat vertek (amit a budapestiek „Manci-hídnak” kereszteltek el – a szerk.), majd a Fővám térnél a Ferenc József (ma Szabadság) híd és a Boráros térnél a Horthy Miklós (ma Petőfi) híd roncsaira szükséghidakat eszkábáltak. Áprilisban a déli összekötő vasúti hídnál készült szükséghíd, majd novemberre a Petőfi térnél az Erzsébet híd mellett megépült a népnyelv által „Böskének” becézett pontonhíd.

Előre látható volt, hogy ezek az átkelők a téli jégzajlás idején használhatatlanokká válnak, így a kormány már 1945. április 19-én egy „fél-állandó” híd megépítéséről határozott.

Helyét a budai Batthyány tér és a Parlament előtti Kossuth Lajos tér között jelölték ki

(innen a híd neve), mert a környéken ki lehetett alakítani a hídfőket és felhajtókat, s a mederben sem volt akadálya a pillérépítésnek.

Az alapozásnál pillérenként 14 darab 256 mm átmérőjű vascső cölöpöt vertek le, köréjük, a meder fenekéig 15 cm-es előre gyártott vasbeton köpenyfalat engedtek le, azt a víz alatt kibetonozták, a sodrás ellen kőhányással védték meg. A cölöpverést 1945. május 16-án kezdték, a nyolc mederpillér öt és fél hónap alatt készült el. Ezt követte a felszerkezet,

ez volt Magyarországon az első hegesztett főtartójú híd.

Az acélszerkezetet a Csepel Vasmű és a Győri Vagongyár készítette, a beépítést a szeptember 22-én felavatott 100 tonnás József Attila úszódaru végezte, ez később (társával, az Ady Endrével együtt) a roncskiemelésnél és a hidak újjáépítésnél is szolgált. A munkát Széchy Károly, a minisztérium hídosztályvezetője irányította.

Az építők még a januári mínusz tíz fokos hidegben is napi 16-20 órát dolgoztak,

a „hídcsatának” egy halottja volt, egy szállítóhajó elsüllyedésekor pedig hat embert mentettek ki a Dunából.

A gyalogos forgalom már 1946. január 15-én megindulhatott, de a hivatalos ünnepséget az utolsó Duna hidak felrobbantásának első évfordulóján, 1946. január 18-án tartották.

A hídon a járművek óránként tíz kilométeres sebességgel, 20 méteres követési távolsággal közlekedhettek.

A korlátozott teherbírású Kossuth híd az állandó Duna hidak újjáépítése után nélkülözhetővé vált. 1956 tavaszán lezárták a járművek, 1957-ben a gyalogosforgalom elől is,

bontását 1960. március 17-én kezdték meg.

A hídnyílások vasszerkezetét két úszódaru egy darabban tette partra, itt feldarabolták és elszállították őket. A pilléreket lazító robbantással, majd légkalapáccsal távolították el, a törmeléket a mederből úszódaru emelte ki. A cölöpöket elvágták, a köpenyeket kiemelték és Kulcsig úsztatták le, itt a partba építették őket, a meder tisztítása 1963. január 2-án ért véget.

A két hídfő helyének emlékét a pesti és a budai rakparton is emléktáblák őrzik.

Borítókép: Archív / Fortepan