2009.01.20. 10:42
Fiatal köztisztviselőket képeznek

Bihar megye - Mircea Ghitea, Bihar megye
prefektusának
köszöntőbeszédével
kezdődött tegnap délelőtt a Bihar
megyei prefektúra székhelyén a fiatal
köztisztviselők képzési
programjának ismertetése.

A prefektus tudatta, hogy a kormány
kezdeményezésére és a Phare
alapból finanszírozott program
célja a közigazgatási reform
felgyorsítása többek
között az ezen a képzésen
részt vevő tisztségviselők
segítségével. Emil Berdie, a Bihar
megyei prefektúra menedzsere elmondta, hogy erre
a képzésre 35 éves korig
jelentkezhetnek a közigazgatásban
dolgozó tisztségviselők vagy a
jövőben köztisztviselőként
dolgozni kívánó abszolvens
egyetemisták. Akik már legalább
egy éve a közigazgatásban dolgoznak,
azok egy éves képzést kapnak, a
gyakorlattal nem rendelkező diplomások
pedig két éves oktatásban
részesülnek.
A képzés során mindannyian
dolgozni fognak egy bukaresti és az
ország egy másik pontján
lévő közintézményben, a
gyakornokok emellett Uniós
intézményekben is dolgozni fognak, a
végzősök pedig európai
egyetemeken kapnak mesterképzést. A
programban részt vevők
írásban kötelezik magukat arra, hogy
annak végeztével legalább öt
évig a hazai közigazgatásban fognak
dolgozni. A programot magát az Országos
Közigazgatási Intézet
munkatársai mutatták be a nem túl
nagy számban megjelent
érdeklődőknek.