2010.03.06. 11:57
Történelmi vetélkedő 1848-ról
<p>Nagyvárad – Az 1848-as forradalom és szabadságharc kapcsán szervezett történelmi vetélkedőt pénteken a Nagyváradi Magyar Diákszövetség (NMD), közösen az Ady Endre Líceummal.</p>
A nagyváradi Ady líceum hetedik és nyolcadik osztályos diákjai, összesen nyolc tízfős csapat vett részt az elméleti és gyakorlati próbát is magába foglaló versengésen, amelyet Biró Rozália nagyváradi alpolgármester nyitott meg. Köszöntő szavaiban méltatta a kezdeményezést, amely lelkes partnerre lelt az Ady líceumban, és hangsúlyozta a nemzeti öntudat és a nemzetre nevelés fontosságát.
Kokárdakészítés
Látogatásunkkor épp az elméleti próbák egyike zajlott az NMD alagsori termében, a diákok a ’48-’49-es eseményekhez kötődő személyeket, eszközöket, helyszíneket kellett felismerjenek. Mint a versenyt „levezénylő” Fazakas Gábor történelemtanártól megtudtuk, a diákok emellett általános műveltségi kérdésekben is kellett bizonyítsák tudásukat, illetve az egyik feladat az volt, hogy az általuk ismert ’48-as személyiségek képeiből állítsanak össze egy plakátot.
A történelmi vetélkedő gyakorlati próbáját a kokárdakészítés jelentette, amelyre az iskolában készültek a diákok Újvárosi Edit tanárnő segítségével, de olyan tanulók is voltak, akik a lehetőséggel élve otthon is tökéletesítették tudásukat. A kokárdákhoz ezer méter szalagot biztosítottak, ami 5000 darab készítéséhez elegendő, ezeket pedig ingyenesen fogják osztogatni a március 15-i ünnepségek helyszínein, közölte Debreczeni Sándor NMD-elnök. Hozzátette: az eddigi évekhez képest sikerült megduplázni a kokárdák számát – ehhez partnerre leltek az Adyban, hiszen mintegy 2500 darabot a líceum diákjai készítettek el.
A vetélkedőn résztvevő diáksereget a Diákszövetség és az RMDSZ Bihar megyei szervezete látta vendégül, és ajánlotta fel a díjakat, amelyeket a Czvikker Katalin, Szabó Ödön, Újvárosi Edit összetételű zsűri ítélt oda.
Tököli Magdolna