2010.04.22. 21:29
Közösen a Pannónia Szállóért
<p>Szatmár megye - A Pannónia – öt percig – a mienk volt. A Szatmárnémeti jelképének számító Pannónia Szállóért megrendezett flash mobon mintegy 250 szatmári lakos vett részt. A civil kezdeményezésen sok közéleti szereplő is megjelent. A villámakció célja a magánkézbe került szálloda épületének betontömbbé alakításának megakadályozása.</p>
A megyeszékhely jelképének méltán nevezhető műemléképület sorsa miatt aggódó civilek egy blogon (internetes naplón) hívták a szatmáriakat egy öt perces megmozdulásra, melyet tegnap délután szerveztek a Pannónia Szálló előtt. A helyi médiában többször is megjelent felhívásra mintegy kétszázötvenen gyűltek össze, kicsik és nagyok, fiatalok és idősek, hétköznapi emberek, illetve magas beosztásban levő személyek, akik egy közös ügy mellé álltak és bíznak abban, hogy a magánkézbe került műemléképületet meg lehet menteni. Mindazok, akik a megmozduláson részt vettek Pannónia – A Miénk/ Dacia – A noastră feliratú plakátokat tartottak fel. A figyelemfelkeltő akció utáni beszélgetésekből a műemléképület restaurálásának eddig ismeretlen részletei is szóba kerültek. Boér Ádám elmondta, áttanulmányozta a terveket és kiderült, hogy a Ruha István átjáróban felhúzott betonfalakat nem lehet eltávolítani, hiszen azok tartófunkcióval rendelkeznek, melyek nélkül az épület a jelenleginél is jobban megsüllyedne. Ugyancsak ő magyarázta el, hogy az épület külső falán is látható vasrészek szintén tartófunkcióval rendelkeznek, hiszen az épület megsüllyedt a munkálatok ideje alatt, de megemlítette azt is, hogy a terv szerint egy akváriumszerű üvegkávézó épülne a szálló tetetjére. Nits János, a városi tanács területrendezési bizottságának elnöke elmondta, hogy ő nem ismeri részletesen a szálló felújításának tervét, mint ahogy a tegnapi megmozduláson részt vevők kilencven százaléka sem.
A villámakción jelen volt Csehi Árpád megyei tanácselnök is, aki lapunk kérdésére elmondta, egyetért azokkal, akik féltik a Pannónia Szállót. Pataki Csaba alprefektus, aki magánemberként volt jelen a flash mob-on, azt reméli, hogy azok is tesznek majd valamit azért, hogy az épület megőrizze stílusát, akiknek hatalom van a kezükbe. Erdei D. István parlamenti képviselő szerint a város jelképének számító épületet úgy kell megőrizni, amilyennek eltervezték és megépítették. Bara Csaba építész szerint minden szatmárinak ily módon ki kellett volna fejeznie nemtetszését a szállodán megkezdett átalakítási munkálatok miatt. Szőcs Péter, a Szatmár Megyei Múzeum igazgató–helyettese egy jó kifejezési formának tartja ezt a spontán megmozdulást. Kiemelte, hogy az akción megjelentek nem valakik ellen, hanem valami mellett foglalnak állást. A megkezdett átalakítást nehéz lesz megállítani, véli Fátyol Rudolf, a Dinu Lipatti Filharmónia igazgatója, aki szerint még több hasonló civil kezdeményezésre lenne szükség, Kánya Kálmán vállalkozó pedig a város vezetőségét tette felelőssé a kialakult helyzetért és azokat, akiknek valamilyen érdeke fűződik ahhoz, hogy folytatódjon ez a nemzetpusztító tevékenység. Gönczy Gábor, a Véndiákszövetség elnöke szerint felháborító az, hogy legféltettebb kincseinket is eladjuk és hagyjuk, hogy azoknak megváltoztassák a jellegét. Amit sikerült átmentenünk a Ceausescu rendszerben is, arról most mi mondunk le.