2010.06.28. 15:11
Sárkorcsolyás vidám községnapok
<p>Bihar megye - Az elmúlt hétvégén immár hatodik alkalommal szervezték meg a Hegyközpályi Községi Napokat a Száldobágy és Pályi közötti füves területen.</p>
Míg a kétnapos Hegyközpályi Községi Napok első napján, szombaton az égiek nem voltak kegyesek a résztvevőkhöz, így a megszokottnál kevesebben jöttek ki a rendezvényre, addig vasárnap délutánra – mire a nap is kisütött – már több száz fős tömeg gyűlt össze. A leginkább várt koncert a magyarországi televíziós szórakoztató műsorokból jól ismert Márió, a harmonikás volt, melyre nemcsak a helybeliek, hanem a nagyváradiak is kíváncsiak voltak. Ugyancsak nagy sikert könyvelhetett el az előző nap már fellépő Insect paródiazenekar, amelynek sikerült a közönséget is „megmozgatni”. Jó volt a hangulat mindvégig, annak ellenére, hogy a színpad előtt vagy a sörsátrak között a nagy mennyiségű sár igencsak körülményessé tette nemcsak a táncolást, de a közlekedést is.
Néptánc
A két napos rendezvény második napján verőfényes napsütésben kezdődhettek meg a délutáni programok így - a szombati esőzés miatt kialakult sártenger ellenére - sokan jöttek ki az egyébként kellemes természeti környezetben felállított színpadhoz és sörsátrakhoz. Elsőként a Hegyközszáldobágyi Általános Iskola néptáncruhába öltözött diákjai léptek a színpadra az óvodásokkal együtt. Néptáncelőadásukat a Csillagocska Néptáncegyüttes zenészeinek kíséretével mutatták be. Majd az U.A.M.T Sportklub karatékái tartottak nagysikerű karatébemutatót Vancea Paul irányításával. A sportklub ifjú tehetségei és tapasztalt fekete övesei egyaránt bemutatkoztak, formagyakorlatokat és páros önvédelmi gyakorlatokat is bemutattak, miközben a színpad előtt, a közönség legkisebb tagjai lelkesen imitálták a harcos mozdulatokat. A biharpüspöki Juhász Gyula Általános Iskola néptánccsoportja csárdással lépett fel. A közel egy órás szünet után az operaáriáké lett a főszerep, melyeket az M.M. Pódium előadóművészei szólaltattak meg. Tűzrőlpattant című, egy órás produkciójukban először a század eleji hangulatot közvetítették korhű ruhákba öltözve néhány ismert sanzon előadásával, majd eljutottak napjaink műfajaihoz is. Az idősebb generáció nosztalgiával hallgatta az olyan nagy sikerű operettslágereket, mint például a Hajmási Péter, Hajmási Pál, vagy a János, legyen fenn a János-hegyen. Az előadóművészek zenés műsora után moderntánc bemutatók következtek a helyi Pay Girls, majd a nagyváradi Fearless streetdance csapat előadásában.
Márió nagy sikert aratott
Míg a felnőttek a lacipecsenyések és a sörsátrak árnyékában élvezték a fellépők produkcióját, addig a kisebbek a felállított vidámparkban játszottak, vagy az árusok bóvlijai közül válogattak. A West Autósiskola baleset-szimulátorát is ki lehetett próbálni, ugyanakkor a Magányos Jegenyék pszichológusa a tinédzser-korúakkal beszélgetett. A koncertek sorát a Bihar megyei falunapok rendszeres fellépője, az Amazon Ász kezdte meg. A legjobban várt koncert a magyarországi televíziós szórakoztató műsorokból jól ismert Márió, a harmonikás volt, melyre nem csak a helybeliek, hanem a nagyváradiak is kíváncsiak voltak. A közönség abszolút kedvence, a már szombaton is fellépő Insect paródia-együttes volt, akik látványos produkcióval készültek. Szövegeik, előadásmódjuk, stílusuk egyaránt elnyerte a közönség tetszését. Szintén sikert könyvelhetett el a magyarországi Jolly és a Románcok együttes is.
Siker, az eső ellenére
Somogyi Lajos polgármester sajnálatát fejezte ki, hogy az időjárás így közbeszólt, ugyanakkor örült, hogy legalább vasárnapra kiderült az ég. Tőle megtudtuk, hogy szombaton az eső ellenére nagy buli kerekedett a nap végére, a fiatalok hajnalig ropták a táncot. A polgármester kifejtette: az idén a tavalyinál is nagyobb költségvetés állt a rendelkezésükre a szervezéshez, ami elsősorban a támogatóknak volt köszönhető. A rendezvény egyik médiatámogatója a Bihari Napló volt.
Mészáros Tímea