ERDON Helyi hírek

2010.07.29. 14:01

Kerek évfordulót ünnepel a MASH

<p>Tizedik éve, s tizenötödik alkalommal szervezik meg Bihar megyében a MASH-tábort, mely alkalmat nyújt a különböző mentési technikák elsajátítására. Mintegy 60-an vesznek részt.</p>

A Nagyváradi Egyetem orvosi tanszékén megtartott sajtótájékoztatón résztvettek a szervező orvosok, a hegyimentők képviselői, valamint a „zöld csapat”, azaz azok az orvostanhallgatók, akik szintén szervezőkként vesznek részt a képzésen.

A részletekről dr. Hadrian Borcea szervező, a Bihar megyei kórház sürgősségi fogadóosztályának főorvosa számolt be: a tábor Sonkolyoson és környékén zajlik, augusztus 3 és 10 között. Mint minden évben, ismét túljelentkezés volt: igyekeztek azokat a jelentkezőket kiválogatni, akik egyetemisták (nem feltétlenül orvostanhallagatók), akik esetleg rendelkeznek hasonló tapasztalatokkal, valamint akiket tényleg a mentés érdekel, nem csak időtöltésként vennének részt. Kétszáz körülien teljesítették a feltételeket, közülük a sajtótájékoztató időpontjáig 52 személy fizette ki a szinte szimbolikusnak mondható 250 lejes részvételi díjat. Legfeljebb 60 személy vehet részt a képzésen, tudtuk meg. Ezúttal is az egész országból jelentkeztek fiatalok, többek között Buzău, Bákó és Tulcea megyékből.

A nyolc nap alatt a résztvevők megismerkedhetnek az elsősegélynyújtás technikáival, továbbá a hegymászással, a hegyimentéssel, illetve a barlangi mentéssel kapcsolatos alapvető tudnivalókkal. Az utolsó napon pedig egy demonstráción vehetnek részt, s egyúttal számot adnak majd arról, hogy elsajátították-e a szükséges technikákat.

Az idei MASH érdekessége, hogy helikopteres mentési helyzetgyakorlat is lesz, amely során a jelenlévő orvosok működnek majd együtt a hegyi- és barlangi mentőkkel. Ez az akció elég látványosnak ígérkezik, jelezte dr. Borcea.

Felszólalt Lucian Nistor, a Bihar megyei Salvamont-Salvaspeo műszaki igazgatója is. Mint mondta, minden évben vannak elégedetlen résztvevők (nem mindenki szokta megkapni a képzést igazoló oklevelet) - „de ha többen vannak az elégedettek, akkor az akció sikeres volt” - tette hozzá. A résztvevőknek jó lehetőség ez arra, hogy nyolc napon keresztül hivatásos mentőkkel legyenek együtt. A helikopteres mentési gyakorlat azért jöhetett létre, mert a belügyminisztérium légügyi főfelügyelősége rájött, hogy az ő embereiknek is jó gyakorlási lehetőséget jelent az orvosokkal, hegyimentőkkel való együttműködés.

Elhangzott: tíz év alatt mintegy 650-en vettek részt a MASH-táborokban, s közülük 35-40 azoknak a száma, akik ezt követően mentőorvosok lettek. Vanak résztvevők, akik egyetlen ilyen képzést sem hagytak ki, s az első alkalmakkor orvostanhallgatókként vettek részt, most már ők maguk is oktatnak.

Ezúttal a Helyi Tanács támogatásával szervezik meg a MASH-képzést. A főszervező egyébként a SARTISS Egyesület, mely együttműködik többek között a Bihar megyei Gyorsmentő Szolgálattal (SMURD), a Salvamonttal, a Nagyáradi Orvostanhallgatók Egyesületével, s a Nagyváradi Egyetemmel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!