2011.06.17. 14:33
60 éves érettségi találkozó
<p>Nagyvárad - Péntek délelőtt 60 éves érettségi találkozókat tartották azon öregdiákok, akik 1951, illetve 52-ben végeztek a Klasszikus Magyar Vegyes Líceumban, egykori Premontrei Főgimnáziumban.</p>
Szabó Ferentz főszervező az erdon.ro -nak elmondta: 1944-ben kezdték meg tanulmányaikat a JászóváriPremontrei Kanonokrend Nagyváradi Főgimnáziumában, mely az 1948-as államosításkor a Klasszikus Magyar Vegyes Líceum nevet kapta. Az 1950-51-es tanévben, vagyis a X. osztály második félévében a hat legjobb diákot úgymond kiemelték, akik délutánonként a XI. osztályos anyagot tanulták, nyáron is még két hónapig, majd leérettségiztek. A többiek „normálisan”, vagyis 1952-ben tették le a vizsgáikat. Így tulajdonképpen idén meg jövőre is lenne évforduló, de mivel az elinduláskor egy osztály voltak, úgy döntöttek, hogy az idén tartják meg 60 éves érettségi találkozókat. A 26 öregdiákból a tegnapi lezajlott összejövetelen a következőek voltak jelen: Kasza Árpád, Szabó Ferentz, Szilágyi Pál és Szűcs Lóránd ( 51-es évfolyam), illetve Hant Laura, Pikó Paula, Ambrus Magdolna, Árvay Zsolt és Szebeni László ( 52-es évfolyam).
Önképző kör
A találkozó a váradi premontrei széktemplomban megtartott szentmisével kezdődött, melyet Fejes Anzelm O.Praem apát mutatott be Szent Norbert rendalapító tiszteletére. Az evangélium Szent Lukács könyvéből szólt. Prédikációjában a tisztelendő arról beszélt, hogy milyen fontos szerepet tölt be egy tanintézet azon szellemi és kulturális feltételek, körülmények megteremtésében, melyek azt a célt szolgálják, hogy a felnövekvő generációk Istennek tetsző karriert építsenek. Rámutatott arra, hogy az egykori Premontrei Főgimnázium falai közt az évszázadok folyamán milyen sok, későbbi híres ember, tudós tanult, ennek ellenére az épületet napjainkban nem akarják visszaszolgáltatni jogos tulajdonosának. „A múlt kötelez bennünket a jövőre nézve”, fogalmazott, majd hozzátette: nem adják fel a harcot, például egy önképző tanáregyletet szeretnének létrehozni, mely szakmai műhelyhez csatlakozhat bármely olyan pedagógus, aki úgy tanít, hogy elismeri és felvállalja a premontreiek által képviselt értékeket. Ugyanakkor a jelenlegi törvényi keretek tiszteletben tartásával nyaranta tanulmányi táborokat szerveznének, melyen közreműködnének ezen tanári testület tagjai is.
Az áldásosztás után Fejes Anzelm kiosztotta a vasdiplomákat, majd a közös fotó elkészülte után az öregdiákok felkeresték egykori iskolájukat is. Az együttlét ezt követően egy vendéglőben folytatódott.
Ciucur Losonczi Antonius