ERDON Helyi hírek

2011.08.15. 14:06

Mária Útján érkeztek Csíksomylóra

Tíz napi gyaloglás után vasárnap délután érkeztek meg a csíksomlyói kegytemplomhoz a Székely János segédpüspök által vezetett zarándokok, hogy részt vegyenek a hétfői, Nagyboldogasszony napi ünnepi szentmisén.

Tíz napi gyaloglás után vasárnap délután érkeztek meg a csíksomlyói kegytemplomhoz a Székely János segédpüspök által vezetett zarándokok, hogy részt vegyenek a hétfői, Nagyboldogasszony napi ünnepi szentmisén.

Székely János esztergom–budapesti segédpüspök, a Mária Rádió védnöke egy tizenöt fős magyarországi csapattal kelt útra Bajnáról. Autókkal érkeztek a Kolozsvár melletti Szamosújvárra, hogy onnan a Mária Út erdélyi szakaszán végig haladva gyalogosan eljussanak Csíksomlyóra. A zarándoklatot a segédpüspök a megbékélés jegyében hirdette meg, célja, hogy a felekezetek és nemzetiségek közötti egyetértésre hívja fel az emberek figyelmét. Éppen ezért két cigány család, és egy kilencgyerekes édesanya három gyerekével is részt vett a napi 25-30 kilométeres zarándoklaton. A legfiatalabb résztvevő mindössze kilenc éves. Az útvonal során cserkészek, papok, hívek és a Mária Út Egyesület képviselői is hozzájuk csatlakoztak.

Vasárnap este Tamás József püspök fogadta a zarándokokat, akik ezt követően részt vettek az ünnepi szentmisén. Tamás József püspök a zarándokutat felajánlotta Erdély népéért, Erdély földjéért, a magyar népért, a románokért és a cigányokért. „Legyen béke és szeressük egymást” – hangoztatta.

„A Mária Út, olyan út, ami elvezet minket Istenhez. Az ember legalapvetőbb útja az Istenhez vezető út. De ez az Út nem csak Istenhez, hanem egymáshoz is elvezet. A hit és a szeretet útja, ami azokat az értékeket erősíti meg, amely egy boldogabb és szebb jövőt teremthet meg a Kárpát-medencében” – vallja Székely János segédpüspök.

„Tele van a szívünk hálával a Szűzanya felé, aki szívünket megnyitotta a szeretet iránt. Hálát mondunk mindazokért, akikkel utunk során találkoztunk, erdélyi testvéreinktől mindenhol vendégszeretetet és jóságot kaptunk. Rengeteget tanultunk az itteni emberektől, példát mutattak nagylelkűségből” – fogalmazott az esti szentmisén a segédpüspök.

„Azt mondják az okos emberek, hogy teljesen másként indul a nap, ha már estétől készülünk rá, és nem reggel kezdünk el kapkodni, hogy ma mit is tegyünk. Ezt az Egyház is nagyon jól tudja. Nagy napokra nem reggeltől kezdünk el készülni. Habár vasárnap van, mégis ma estétől már ünnepeljük Nagyboldogasszonyt. A lelkünket és a testünket már ma estétől felkészítjük erre a nagy ünnepre.” – mondta prédikációjában Moisii Róbert ferences szerzetes.

„Székely János segédpüspök Esztergomban székel, és ő mellette alakult egy cigány pasztorációs evangelizációs csoport, ami a Kájoni János nevét viseli. Zarándokutunk során a román, a cigány és a magyar székely emberek nagy szeretettel és odafigyeléssel fogadtak bármerre is jártunk. Behívtak bennünket, megkínáltak azzal amilyük volt. Ami különösen tetszett, hogy az ökumené jegyében nagyon jól megfért egymás mellett a görög-katolikus, az ortodox és a katolikus hívő” – mondta érdeklődésünkre Kissné Oláh Anita, a magyarországi zarándokcsoport tagja.

„Hogy miért jöttem Erdélybe? Mi Magyarországon cigány emberek kisebbségként élünk és rendkívül hasznos más országok tapasztalata, például hogy fér meg egymás mellett két vagy több kultúra. Azt gondolom, hogy a kereszténység lehet az az út, amely a magyar kisebbségnek itt Erdélyben, illetve a cigányoknak Magyarországon biztosítja azt az utat, ami évtizedekre, évszázadokra meghatározhatja a nemzetiségek sorsát a Kárpát-medencében” – fűzte hozzá Kissné Oláh Anita.

„Úgy fájt a bal térdem az elindulásunkkor, hogy emberi ésszel nem tudtam volna végig csinálni a zarándoklatot. Ha nincs az ének, az ima és a felajánlás valószínű, hogy a fele utat sem tudtam volna megtenni. Az elmúlt tíz nap során a szeretet ezer féle képpen nyilvánult meg számunkra: volt, aki vizet adott a kulacsainkba, volt aki három nagy kosár paradicsommal, volt aki két tepsi tésztával örvendeztetett meg bennünket” – elevenítette fel úti élményeit Fodor László, aki a Mária Út Rákosszentmihály – Máriabesnyő közötti szakaszát igazgatja.

A zarándokok részt vesznek a hétfői Nagyboldogasszony tiszteletére bemutatott ünnepi szentmisén, majd ezt követően hazautaznak.

Nagyboldogasszony ünnepe

Augusztus 15, hétfő Nagyboldogasszony ünnepe, amikor Jézus szülőanyjának, Szűz Máriának mennybemeneteléről emlékezünk meg. A Katolikus Egyház számára kiemelt jelentőségű ünnep, mely szerint Mária halálával osztozott Szent Fia dicsőséges feltámadásában, testben és lélekben egyaránt a Mennyországba jutott, mert holttestét angyalok kara emelte a mennyekbe.

Szentmisék a csíksomlyói kegytemplomban reggel 8, délelőtt 10,30 és este 19 órától lesznek. A csíkkarcfalvi templom búcsús szentmiséje 12,30-tól veszi kezdetét.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!