2011.10.14. 13:09
Előadás: Szent Pál nyomában
Nagyvárad- Csütörtök délután a Szent László Római Katolikus Iskolaközpont dísztermében szokásos havi összejövetelüket tartották a premontrei öregdiákok. Mons. Fodor József vikáriust hívták meg.
Nagyvárad- Csütörtök délután a Szent László Római Katolikus Iskolaközpont dísztermében szokásos havi összejövetelüket tartották a premontrei öregdiákok. Mons. Fodor József vikáriust hívták meg.
A megjelenteket Pásztai Ottó, a Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesületének elnöke köszöntötte. Mons. Fodor József általános helynök elmondta: minden évben szervez egy zarándoklatot vagy kirándulást, az idén például Horvátországba, tavaly pedig Görögországba. Mivel 2010 Szent Pál éve volt, végigjárták azokat a helyszíneket, ahol az apostol második missziós útja során, a K. u. 49-ben megtartott jeruzsálemi zsinat után megfordult. Szeptember 20-28. között, vagyis kilenc nap alatt összesen 4 ezer kilométert tett meg a 45 zarándok. Az útról film is készült Veres-Kovács Attila várad-olaszi református lelkipásztornak köszönhetően, a vikárius előadását ezért időnként ezek a felvételek szakították meg. A csapat a Kanonok sorról indult és a Belgrád- Szófia útvonalon halad, bár természetesen e két fővárosnak semmi köze sincs Szent Pálhoz, de azért kihasználták az alkalmat, és megtekintették a nándorfehérvári várat és emlékművet, Bulgáriában pedig a pincészeteiről híres Melnik városát.
Átkelve Görögországba, az első település Kavala (Neapolisz) volt, ahol megálltak, ez volt ugyanis az első hely Európában, ahol Pál a Bibliát hirdette. 49-ben a pogányok bezárták, majd elengedték, de 55-ben visszatért és akkor már kedvezőbb fogadtatásban részesült. Következett Filippi kikötője, ahol Pál szintén hirdette az evangéliumot, mely jó táptalajra talált. Akkoriban a településen nem volt templom, vagy zsinagóga, mivel a zsidók azt követően kerültek oda, hogy 49-ben Claudius kikergette őket Rómából és ezért szétszórodtak a különböző provinciákban. A zarándokok megtekintették az emlékparkot, illetve a folyópartot is, ahol Pál megkeresztelte a Lydia nevű bíborárus asszonyt és a háza népét. Ez a város egyébként azért híres, mert a hagyományok szerint a kereszténység itt jött át és kezdett teret nyerni Európában. Állítólag Pál az utcán találkozott egy fiatal jósnővel, akit egy idős házaspár fogadott be és használt ki. Az apostol rászólt a nőre, mire annak elmúlt a jövendőmondó képessége. Ezért megharagudtak Pálra és társaira, börtönbe zárták őket, azonban éjszaka földrengés volt, és a rabokról lehulltak a bilincsek. Az őr öngyilkos akart lenni, de Pál lebeszélte erről és inkább megkeresztelte. Közben a hatóságok megtudták, hogy római polgárok Pálék, ezért, hogy a botrányt elkerüljék, kiengedték őket és bár nem nagyon akaródzott nekik, hogy bocsánatot kérjenek, azért tisztességgel kikisérték őket a település határáig.
Örök fiatalság titka
A következő megálló Thesszaloniki volt, ahol annak idején Pál tovább hirdette Krisztus tanításait. Az ott lakók azonban ezt nem fogadták szívesen, ezért tüntettek a szálláshelye előtt, hogy többé ne prédikáljon, és vigyék el onnan. Következett Beria, egy közeli település, ahol viszont a pogányok közt nagy sikert aratott Pál, sokakat közülök megkeresztelt. A zarándokok ezután a híres Meteorákhoz mentek, majd dél felé vették az irányt. Athénban egyebek mellett megnézték az Akropoliszt, az őrségváltást, az olimpiai stadiont és a gyönyörű kertet. Megkeresték a katolikus székesegyházat, ahol együtt miséztek az ottani érsekkel. A főpap nagyon örült nekik, hiszen helyi hívei gyakorlatilag nincsenek, általában a turistáknak és a diplomáciai testületek tagjainak szokott misét bemutatni. Annak idején egyébként Pál azt gondolta, hogy sikert fog aratni Athénban, de tévedett. Egyedül Szent Dénest sikerült megtérítenie, akiből később vértanú lett, mivel keresztény hite miatt megölték. Ezután Pál Korinthoszba ment, ahol keresztény közösséget alapított. Később is tartotta velük a kapcsolatot, akárcsak a többi kereszténnyel, akikhez híres leveleit intézte, melyekben olykor megdicséri, máskor pedig megszídja őket. A település egyik látványossága a csatorna, melyet két magyar mérnök tervezett 1881-ben. A váradiak megnézték ezután a műkanéi oroszlános kaput és az epidauroszi színházat. Sétáltak a Tempi völgyében is, és mosakodtak Daphné forrásánál, de az örök fiatalság titkát ők sem fedezték fel. Pál annak idején Katerini térségében, Pydnánál szállt hajóra és hagyta el Görögországot, ezért így tettek a váradi zarándokok is, akik Szkopje érintésével tértek haza.
Ciucur Losonczi Antonius