2011.11.14. 08:55
Az Év Színésze
A Bihari Napló által alapított Az Év Színésze díjat Hajdu Géza a nagyváradi Szigligetio Társulat színművésze vehette át, ugyanis ő kapta a legtöbb szavazatot újságunk olvasóitól.
A Bihari Napló által alapított Az Év Színésze díjat Hajdu Géza a nagyváradi Szigligetio Társulat színművésze vehette át, ugyanis ő kapta a legtöbb szavazatot újságunk olvasóitól.
Vasárnap este ismét felzúgott a vastaps a nagyváradi színházban, ahol a Szigligeti Színtársulat névadójának legnépszerűbb darabját, a Liliomfit játszotta el. A függöny legördülése és a harmadik visszatapsolás után Kardos M. Róbert színművész egy kis figyelmet kért a közönségtől, és a színpadra szólította a Bihari Napló főszerkesztőjét, Rais W. Istvánt. „A Bihari Napló az idén alapított egy közönségdíjat, ami nem a mi díjunk, hanem a publikumé, hiszen önök szavazhattak a Naplón keresztül kedvenc színészükre” - mondta a főszerkesztő a közönségnek, mielőtt kihirdette volna az Év Színésze Díj nyertesét. „Nem számított, hogy ki milyen szerepet kapott az elmúlt évadban, hány darabban játszott; egyvalami számított csak, az önök szeretete, ragaszkodása egy bizonyos színészhez. Ezt a díjat annak apropóján alapítottuk, hogy újraalakult a magyar színház és újra van magyar színházunk, nem titkolt célunk továbbá az, hogy egy kapocs legyünk a közönség és színház között. Köszönöm a színház vezetőségének és a színészeknek, akik részt vettek a megmérettetésben és köszönöm Jankó Szép Noémi kerámiaművésznőnek, hogy ezt a szép kerámiát elkészítette” - tette hozzá Rais W. István, aki ezt követően bejelentette: „A közönségszavazatok alapján Az Év Színésze Hajdu Géza.”
A megváltó szeretet
A bejelentésre ismét felhangzott a vastaps, mely ezúttal nem a társulatnak, hanem a díjazott művésznek szólt. Hajdu Géza láthatóan meglepetten vette át a díjat, majd ő is szólt a közönséghez: „Mindenre számítottam, csak erre nem, hiszen akárhogy gondolkozom, a tavalyi évben nem váltottam meg a világot, de a közönség szeretete igazán nagyon jól esik. A kollégáknak is nagyon köszönöm, mert én egyedül hiába próbálok bizonyítani, ha ők nem segítenek, és bizony az utóbbi időben egyre többet segítenek, amit igazán köszönök nekik. Es köszönöm elsősorban a kedves nézőknek, akik az újságban rám szavaztak” - fogalmazott a művész. Hajdu Gézával a közeljövőben interjút olvashatnak majd lapunkban.
Pap István