ERDON Helyi hírek

2012.11.08. 13:07

A Bánk bánnal kezdődik az IFESZT

November 11-én, vasárnap 19 órakor a hivatalos megnyitóval, illetve az azt követő Bánk bán című előadással veszi kezdetét a nagyváradi Szigligeti Színházban az Interetnikai Színházi Fesztivál.

November 11-én, vasárnap 19 órakor a hivatalos megnyitóval, illetve az azt követő Bánk bán című előadással veszi kezdetét a nagyváradi Szigligeti Színházban az Interetnikai Színházi Fesztivál.

A Katona József drámája alapján készült produkciót a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadásában láthatja a fesztivál közönsége. Az előadásra 20 lejért válthatók jegyek a színház jegypénztárában (nyitva tartás: keddtől péntekig 11-13 és 17-19 óra között, illetve egy órával az előadások előtt), valamint a www.ifeszt.szigligeti.ro honlapon.

Merániak és magyarok, királyhűség és muszájból-lázadás, egyéni sérelmek és országos érdekek örökre szétszakított viszonyrendszerében zajlik a történet, egy felbomló társadalmi rend aligha betemethető szakadékai között. A címszereplő a király nélkül maradt udvar kisléptékű intrikái közt egy idejét múlta értékrendet képvisel. Egy olyan hatalom első számú letéteményese ő, melyben a többi szereplő alig hisz már. Tragikus végzete úgy teljesül be, hogy miközben a többiek (merániak és békétlenek) kicsinyességével szemben körömszakadtáig védi a királyság szent értékrendjét, elkövetett gyilkossága által éppen ő lesz az, aki halálos bűnt vét ellene. 1820-as megjelenésétől máig rendezők hosszú sorának érdeklődésére tartott számot a Bánk bán; feldolgozták drámai színpadon, operában, és filmen is. Népszerűségét talán annak köszönheti, hogy sokféle értelmezési lehetőséget kínál, mert – mint a legnagyobb műalkotások esetében – cselekményében összefonódik a mítosz és a történelmi valóság.

BÁNK BÁN

színpadi tanulmány Katona József drámája nyomán

Rendező: Bocsárdi László

Szereplők:

II. ENDRE/TIBORC - Nemes Levente

GERTRUDIS - Gajzágó Zsuzsa

OTTÓ - Kolcsár József

BÁNK BÁN - Mátray László

MELINDA - Pál-Ferenczi Gyöngyi

MIKHÁL BÁN - Kőmíves Mihály

SIMON BÁN - Márton Lóránt

PETUR BÁN - Szakács László

BENDELEIBEN IZIDÓRA - Kicsid Gizella

BIBERACH - Pálffy Tibor

SOMA - Pál Mátyás

Közreműködik: Fazakas Albert (cimbalom) és az árkosi fúvószenekar

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!