Amibe kapaszkodhatunk mostanság...

Vannak fogódzkodók manapság is. Egyfajta ilyet kínált fel Váradon például Novák Péter és Kiss Ferenc is. Közönségtalálkozón vázolták, miben is állhat ez.

Elidegenedés van. De bizonyos kompenzálási lehetőségek is adottak. Erről is szó volt azon a közönségtalálkozón, amelyet a Nagyvárosi bujdosók váradi bemutatója előtt tartottak.

A népi kultúra és mai megjelenülései tükröződnek a műben, amelynek szerzője, Kiss Ferenc nyitotta a közönségtalálkozót. Azért csak ő, mert a rendező, Novák Péter később futott be, mivel épp az előadás színpadra állításán dolgozott, az utolsó simításokat téve meg.

Kiss Ferenc, a Vízöntő és Kolinda együttesek egykori alapembere, zenész és zeneszerző elmondta: költők, írók, más művészek a “nagyvárosi bujdosók”, akik a kreativitás és az elidegenedés között mozogva élnek. Ezt a megnevezést egyébként Krúdy Gyulától kölcsönözte, ő nevezte nagyvárosi bujdosónak Adyt, aki lényegében éjjelente élt és akkor is dolgozott, nappal szinte láthatatlan volt a pezsgő város(ok)ban. A vendég a házigazda, Dimény Levente kérdéseire válaszolva kifejtette: a lemeze anyaga reveláció nyomán állt össze – rájött ugyanis a rendszerváltás után, hogy az addigi elnyomó hatalomtól való megszabadulás után egy újabb, más fajta elnyomás alakult ki. És ez a művészetre, a kulturális élet szereplőire is hatással volt, megteremtette a maga kvázi bujdosóit. Időközben ráadásul - Kiss Ferenc szerint – egyre inkább elvadulunk egymástól, a rendszer maga is az önzés felé tolja a legtöbb embert. Jelezte: “Elidegenedés van, s abba tudunk csak kapaszkodni, ami érték. Ilyen például a tradíció.”

Az épp a Nagyvárosi bujdosók váradi színpadra állításán dolgozó Novák Péter folytatta a gondolatsort, amint – láthatóan még felpörögve – megérkezett, a találkozó idejére megszakítva am munkát. Hangsúlyozta: "Mára már a boldolgulás szinonímája lett a boldogságnak - pedig semmi közük egymáshoz. Érdemes a kettőt különválasztani, s kapaszkodni valamibe. Ilyen fogódzkodó lehet a színház is. Ahova amúgy nem szórakozni járunk, hanem gondolkodni.” Novák felidézte: Kisstől tanulta meg, hogy “a nemzeti kultúra nem valami spirituszban áll egy üvegben, hanem nagyonis élő organizmus. Amorf lett a kortárs világ, keresi az ember a kapaszkodókat benne. És ez a kultúra lehet.”

A Kiss-Novák-féle Nagyvárosi bujdosók tematikus táncjáték. Azon bujdosókról szól, akiknek sokat köszönhetünk, s többnyire név szerint is ismerjük őket. Akik az említett kapaszkodókat nyújtják a plebsnek. Ugyanakkor rólunk, mindannyiunkról is szól, akik – jó esteben – keresünk, fogódzkodókat, kiutakat. Rólunk tehát, akiket a szellem csavargói próbálnak a jó úton tartani. Például ilyen előadásokkal is. Hagyni kellene, hogy sikerüljön nekik – s implicite nekünk is...

Szeghalmi Örs