Igazodási pillére a jövőnknek

Péntek délben az idei A Magyar Kultúra Ünnepe rendezvénysorozat keretében megkoszorúzták a 118 éve Nagyváradon született Széchenyi Zsigmond vadász-író emléktábláját a szülőháza falán.

Beszédében Huszár István alpolgármester, az RMDSZ városi szervezetének elnöke arra hívta fel a figyelmet: A Magyar Kultúra Hete programsorozat kínálatából gróf Széchenyi Zsigmond emléktáblájának megkoszorúzása egy olyan esemény, mely immár ötödik éve szerves része Nagyváradon nemzeti imánk születésnapi ünnepeinek. 2011. január 22-én a Partium Alapítvány, a várad-réti RMDSZ-körzet és a Romániai Máltai Segélyszolgálat kezdeményezésére avatták fel az emléktáblát.

Sárvár-felsővidéki gróf Széchenyi Zsigmond 1898. január 23-án született Váradon és 1967. április 24-én hunyt el Budapesten. A magyar vadászati kultúra kimagasló alakját, nemzetközi tekintélynek örvendő írót tisztelhetünk benne. Azon szerencsés emberek közé tartozott, akik valóra válthatták gyermekkori álmukat, és a távoli földrészek nagy vadállataira vadászhattak. Özvegye, a Budapesten élő Hertelendy Margit előrehaladott kora miatt nem tud részt venni az ünnepségen, de Pongrácz Vilmos és dr. Földes Béla által minden évben megköszöni a jelenlevőknek, hogy méltósággal tisztelegnek férje emléke előtt. A mai George Enescu, volt Ritoók Zsigmond utca 17. szám alatti ingatlant amúgy Péter I. Zoltán helytörténész azonosította be, és érdekessége, hogy noha az elmúlt évtizedekben az utca elnevezése többször is módosult, a házszám változatlan maradt.

Négyesfogat

Az elöljáró ugyanakkor arra is kitért: ebben az évben Nagyvárad és Berettyóújfalu mellé Debrecen és Margitta is csatlakozott a magyar kultúra megünnepléséhez. Úgy fogalmazott: az ilyen közös ünneplések arra szolgálnak, hogy a kölcsönös tisztelet és megbecsülés jegyében jobban odafigyeljünk egymásra, s ezáltal megerősödjünk. Hozzátette: a tábla megkoszorúzása az emlékezésen túl kőbe, márványba vésése a történelmünknek, a személyiségünknek, s ezáltal a jelenünknek is, azt igazolja, hogy itt voltunk, vagyunk és leszünk egy olyan közösség tagjaiként, mely egy nemzetben gondolkodik.

„A kultúra egy nemzet megmaradásának alapja, melynek olyannak kell lennie, hogy lássuk azt, hogy ki mit tett hozzá. Ha pedig ápolni tudjuk elődeink emlékét és tetteit, ha tisztában vagyunk azzal, hogy ki hogyan járult hozzá nemzeti kulturális örökségünkhöz, akkor arra is rájövünk, hogy mennyit ér ez, illetve mennyire erősíti a mát. Fontos tehát, hogy megjelöljük azokat a helyeket és pontokat, ahol arra méltó emberek születtek és tevékenykedtek, mert akkor egyúttal valamilyen igazodási pillért is elhelyezünk a jövőnek” – nyomatékosította.

Ciucur Losonczi Antonius