A boldogtalan boldog herceg

Szombaton délelőtt a nagyváradi Árkádia Bábszínházban mutatta be a Lilliput Társulat Oscar Wilde A boldog herceg című meséjét Vadas László rendezésében.

Oscar Wilde méltán híres írása gyerekeknek és felnőtteknek is fontos üzenetekkel bíró többrétegű tanmese, mely egyszerre szól a jóságról, az önfeláldozásról, az egymás iránti elköteleződésről, a társadalmi egyenlőtlenségekről, de a politika álságosságáról is. A Sziddhárta-Buddha hagyomány képezhette a kiindulópontját a mesének: az életében boldognak hívott herceg a táradalom közmegbecsülésnek örvendett alakja volt, akinek halála után gazdagon díszített szobrot állíttattak a városban, és csak az Egyiptomba tartó társaitól leszakadó fecske számára derült ki az, hogy a boldognak hitt herceg mennyire boldogtalan a rengeteg szenvedés láttán, ami a magas talapzaton állva elé tárul.

Önfeláldozás

A szobor és a kis madár a tudatos és a naiv önfeláldozás szimbólumpárosaként jelenül meg. A szobor a fecskét kéri meg, hogy az ő, a szobor egy-egy értékes díszét vigye el valamelyik szenvedőhöz, és amennyire tisztában van az emberi szenvedéssel, ugyanannyira tisztában kell lennie azzal is, hogy életveszélybe sodorja a kis fecskét, ha sokáig a városban tartóztatja, hiszen a vándormadárnak időben el kell jutnia a meleg égövbe, különben elpusztul. A szeretet, a másokon való segíteni akarás végül győz a legelemibb önérdek felett, és a két lény pusztulása immár annak a keresztény etikai alapelvnek a kifejeződése is, mely szerint a saját érdekekről is lemondva enyhíteni kell a kiszolgáltatottak szenvedésein. A szeretet és az önfeláldozás világával a politika világát állítja szembe a mese és az előadás, hiszen ez utóbbi mozgatórugója a látszat és a leggátlástalanabb önérdek. Találóan jellemzi a mese ezt a világot a polgármester szavaival, aki amikor rápillant a csillogásától, gazdagságától megfosztott szoborra, kijelenti: „Mivelhogy nem szép, nem is hasznos többé”. Az elöljáró és a tanácsosok egyöntetűen amellett döntenek, hogy beolvasztják a megcsonkított szobrot, de abban már nincs egyetértés köztük, hogy melyikük szobra kerüljön a megüresedett talapzatra...

A boldog szív

A történetet – Stéfán Bodor Mária személyében – egy narrátor mondja el úgy, hogy a színpadon csak ő és a szobor helyezkedik el, kicsit hátrébb pedig egy vásznon jelennek meg a mesélő által felidézett képek árnyjátékai. A színpad így két síkra osztódik, melynek előterében a kézzel fogható, jelenvaló valóság, a vásznon és a mögött pedig az emlékek, a vágyak, a szenvedők mindennapjaiba bepillantást engedő álomszerű világ idéződik fel. A két sík a darab végén válik eggyé, amikor az árnyjátékot bemutató előadók – Birtalan Katalin, Németi Emese, Szentpéteri Lenke, Csepei Róbert, Hanyecz Debelka Róbert, Lélek Sándor Tibor – a vászon elé lépnek, és a mesélővel együtt elkezdik keresni a boldog herceg szívét, mely nem olvadt el a beolvasztott szoborral együtt. Hogy hol találják meg, azt nem árulom el, aki kíváncsi, menjen el és nézze meg a Lilliput Társulat előadását.

Pap István