2009.05.21. 14:54
II. Liga: kiesőjelölt ellen

Szombat délelőtt a labdarúgó
második liga 31. fordulójában a
Kolozsvári Universitatea látogat a
váradi piros-kékekhez a Sebes-Körös
partjára.

A Turnu Severin-i vereséget követően
kicsit megforrósodott a pázsit a Bihar FC
labdarúgóinak lába alatt, hiszen
ha szombaton a vendégek nyernek, úgy
akár kiesésről szóló
gondokat okozhatnak Víg Zoltán
szakvezető és tanítványai
számára. A tegnapi
sajtótájékoztatón a
két mester mellett ott volt a csapat egyik
erőssége, Laurenţiu Opriceană is,
aki igen nehéznek ítélte a
kolozsvári diákokkal szembeni
„összetűzést”. Kell a
három pont – hangsúlyozta, mivel a
hátra maradó három forduló
nem sok jót ígér számukra,
hiszen jövő héten az élvonalba
törekvő piteştiekhez látogatnak,
majd a Libertyt fogadják, az utolsó
fordulóban pedig egy másik
kiesőjelölttel (Aradi ACU), annak
otthonában lenni vagy nem lenni csatát
vív(hat)nak.
Bíznak a jó
eredményben
Muscă (még sérült) és
Baiano (sárga lapok miatt eltiltva) biztosan nem
játszanak az „U” ellen, ugyanekkor
Ambrus már a készülő keret
tagja, de nem biztos a fiatal
hálóőr, Paul szerepeltetése.
Opriceană ez uton is arra kéri a
szurkolókat, minél nagyobb számban
jöjenek a stadionba, mert nagy
szükségük lesz a biztatásukra.
Szántó Sándor