2008.12.10. 14:55
Dioxinos sertéshús itt is!
<p>Romániába is jutott a dioxinos sertéshúsból, amely Európa szerte riadalmat keltett az elmúlt napokban. A dioxin felnőtteknél rákkeltő.</p>
Nincs dioxinos disznóhús Romániában — így tudták kezdetben az itteni illetékesek. Aztán másképpen. Az utóbbi napok ellenőrzései során ugyanis kiderült, több romániai megyébe is szállítottak abból az áruból, amely Írországból származik, s amely miatt néhány napja már maguk az ír hatóságok is felhívták Európa figyelmét, hogy állítsák le az importokat.
A romániai Országos Állategészségügyi Hatóság alelnöke, Csutak Nagy László közölte: Belgium érintésével jutott Romániába az ír áru.
Az érintettek
Összesen öt itteni cég kötött szerződést behozatalra (többnyire még akkor, amikor nem lehetett tudni a fertőzésről). Végül 3640 kilogramm dioxinos sertéshúst szállítottak be Romániába. Ezt egy darabig Bukarestben tárolták, majd az egész mennyiséget Ilfov, Buz[u és Olt megyei cégeknek szállították ki. Azóta a húst feldolgozták, belekeverték különféle készítményekbe, így — legalábbis Csutak Nagy szerint — a mérgezés veszélye kisebb. Ugyanakkor egy tegnapi hír szerint újabb három tonna szennyezett hússzállítmányt fedeztek fel egy bukaresti raktárban.
A dioxinok olyan kémiai anyagok, amelyek főleg égési folyamatokkor keletkeznek. A múlt század elejétől az iparosítás miatt egyre intenzívebben vannak jelen környezetünkben számos helyen. 1970-ben fedezték fel, hogy a fokozottan mérgező anyagok sorába tartoznak. A dioxinok felnőtteknél rákot okozhatnak, gyerekeknél és felnőtteknél pedig egyaránt kiütéseket, bőrbetegségeket, pigmenthiányt, szőrösödést, májbetegségeket valamint más tüneteket. Nagymennyiségű dioxin pedig a reprodukciós képesség elvesztéséhez is vezethet. Élelmiszerekbe szennyezett környezetben való gyártás, vagy az egyébként tiltott PCP növényvédőszer alkalmazása, ilyen takarmányok feletetése révén kerülhet dioxin. Hasonló szennyezőanyag miatt nemrégiben csirkehús-botrány is volt Európában.