ERDON Országos hírek

2016.10.17. 17:26

Hallgatólagosan elfogadta a szenátus a három- vagy többgyerekes anyák életjáradékáról szóló törvényjavaslatot

Hallgatólagosan elfogadta a szenátus hétfőn azt a törvényjavaslatot, amely élethosszig tartó havi járadékot biztosítana minden nő számára, aki legalább három gyereket hozott a világra és nevelt fel. Az öt- vagy még több gyermekes anyák pedig, a javaslat értelmében, a járadék mellett Hős Anya kitüntetést is fognak kapni.

A Ninel Peia szociáldemokrata képviselő által kidolgozott tervezet értelmében a háromgyerekes anyák az országos nettó átlagbér 30%-át, a négygyermekes anyák a 40%-át, az öt- vagy többgyermekes anyák pedig az 50%-át fogják kapni havonta. A járadék nem függ majd attól, hogy az illetőnek milyen más kereseti forrása van, és adómentes lesz.

A törvénytervezet kidolgozója azzal indokolja a jogszabály szükségességét, hogy a demográfiai mutatók sötét jövőt jósolnak Románia népessége szempontjából. Idézi Vasile Gheţău, a Román Akadémia demográfiai kutatási központjának igazgatója által végzett felmérés eredményét, mely szerint 2050-re az ország lakosságának száma 16 millióra esik vissza. A tanulmány szerint 1990-ben Romániában 314.746 kisbaba született, 2011-ben már csak 196.242, és 2013-ban 176.000.

Peia hozzáteszi indoklásában, hogy ha sürgősen nem intézkedik az állam, akkor fennáll a veszély, hogy a román nép fel fog oldódni a bevándorlók egyre nagyobb tömegében.

A törvényjavaslat elfogadásában a képviselőház hozza meg a végleges döntést.

AGERPRES/(RO - szerző: Livia POPESCU, szerkesztő: Andreea ROTARU, HU - szerkesztő: TOFÁN Imola)

www.agerpres.ro

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!