Tengerentúli élményeiről mesélt Vastag Csaba

Mr. Hollywood – akár így is nevezhetnénk Vastag Csabát, aki mostanában rengeteg időt tölt a tengerentúlon. Interjúkat készít, közben igazi sztárokkal találkozgat – olyanokkal, amilyen ő Magyarországon – írja a Hot! sztármagazin nyomán a Vasárnap Reggel legutóbbi száma.

– Los Angeles lassan a második otthonod, annyit interjúzol a Hello Hollywood című műsornak. Milyen az élet a film fővárosában?

– Négy éve, egy koncertünk után ismerkedtem meg Návai Anikóval, beszélgetni kezdtünk, és rögtön kiderült, hogy sok közös van bennünk. Nagy meglepetésemre meginvitált a Golden Globe díjátadójára, amit kissé kétkedve fogadtam, hiszen ígértek már nekem az évek során ezt-azt. De csakúgy, mint mindent, Anikó ezt is komolyan gondolta, és kisvártatva már nálam is volt a belépőm. A díjátadó tele volt meglepetésekkel. Nemcsak az egy négyzetméterre eső világsztárok száma miatt, hanem mert rá kellett jönnöm, hogy magyarok mindenhol vannak. Álltam a folyosón, amikor odaszaladt hozzám két lány, hogy csinálhatnak-e velem közös fotót. Nagyot nevettem, de gyorsan kiderült, hogy magyarok, ráadásul egyikük a Golden Globe igazgatójának, Lorenzo Soriának a felesége! Talán a harmadik díjátadó előtt történt, hogy Anikónak az az ötlete támadt, mi lenne, ha feltennék pár kérdést Nicole Kidmannek. Életemben nem csináltam még ilyet, de vállalkozó szellemű, érdeklődő emberként ráálltam. A visszajelzések szerint egész jól sikerült, amin magam is meglepődtem. Azóta rendszeresen részt veszek a Life TV-n futó műsorban.

– Hogyan fogadnak hazánkfiaként a tengerentúlon?

– Büszke vagyok arra, hogy Magyarország a hazám. Jó érzés Amerikában magyarnak lenni. Lehet, hogy furcsán hangzik, de érzékelem, mennyire másképp látnak minket és mennyire másképp gondolkodnak rólunk ott, mint ahogy mi véljük. A legtöbben nagyon szeretnek bennünket, sőt sokan jártak is nálunk. A múltkor Eva Longoriával beszélgettünk, elmondta, hogy épp most ért haza Budapestről, ahol néhány napot pihent a gyerekeivel.

– Azért Budapestről Los Angelesbe utazgatni elég nagy váltás.

– Amikor annak idején Veszprémből Budapestre költöztünk, sokkal nagyobb lépésnek éreztem. Az első három napban aludni sem tudtam, csak néztem, szívtam magamba a látványt, rácsodálkoztam az itteni életre.

– Pedig az szinte semmi volt ahhoz képest, ahol most tartasz! Zenére van egyáltalán időd?

– Persze, a zene a legfontosabb része az életemnek. Az egyik új dalunk, a My world now például a világhírű zeneszerzővel, Desmond Childdal közösen készült, aki olyan zenekarok legnagyobb slágereit írta, mint a Bon Jovi, a Kiss vagy az Aerosmith. A hozzá tartozó klipet a Golden Globe-on forgattuk. Ez már minden szempontból olyan, amely Amerikával is kompatibilis. Az embernek nem lehet reális terve, hogy világszinten befut, de mindent meg kell tenni érte. Ez egy lehetőség. Van, akinek bejön. Viszont semmiképpen sem árt több vasat tartani a tűzbe. Én is így csinálom. Ha jön egy lehetőség, igyekszem megragadni, és a legjobb tudásom szerint dolgozni. Írok két könyvet is. Utálok unatkozni! Néha, amikor éppen nincs dolgom – ez viszonylag ritka –, azt érzem, hogy valamit biztos elronthattam.

– Nocsak! Miről szólnak majd a könyvek?

– Tíz éve nyertem meg az X-Faktort. Az egyik éppen ezt az évtizedet öleli fel. Nem könnyű feladat, mondhatni, bajban vagyok vele, mert úgy kell megfogalmaznom a történeteket, az eseményeket, az életvitelünk egyes elemeit, hogy azért tűrjék a nyomdafestéket. Hát, nem voltunk szentek… Ha leírok mindent úgy, ahogy volt, akkor attól tartok, túl sokat mondok. Próbálok egyensúlyozni, de az biztos, hogy nagyon erős és nagyon igaz lesz. A másik könyv pedig egy tudományos írás. A legjobban működő diétákat, életmódtanácsokat, javaslatokat összegző, hitelességüket kereső, valódi kutatásokon alapuló értekezés. A saját tapasztalataimat is leírom, és igyekszem közérthetővé, használhatóvá tenni a sokszor bonyolultnak tűnő, gyakran látszólagos ellentmondásokba ütköző tudományt.

– Honnan értesz ehhez?

– Nem szeretnék okoskodni, senki ne értse félre, de apukám Köztársasági Arany Érdemkereszttel díjazott kutató, és gyerekkoromtól ebben a szellemben nevelkedtem. Nálunk minden tökéletesen bio, mindig azt ettük, amit magunk termeltünk meg. Apa élelmiszer-tudománnyal is foglalkozik, így máig sokat beszélgetünk erről a témáról. Engem is érdekel, ezért elolvasom az összes szakirodalmat, amit találok. Persze az is motivál, hogy gyerekkorom óta foglalkoztat, mitől leszek okosabb, egészségesebb és maradok mindig fiatal.

– Példát akarsz mutatni?

– Szerintem inkább a hozzám forduló, tanácsot kérő embereknek igyekszem ezzel segíteni. Egyszerűbb leírni, mint külön-külön mindenkinek elmondani. Bár furcsa ez a mai világ. Mintha a „legyünk együtt mások, mint a többiek” elv szerint létezne mindenki. De hát ha mindenki egyforma módon különleges, akkor végül is mindenki ugyanolyan!

– Ki akarsz tűnni a tömegből?

– Egyáltalán nem, inkább csak szeretném a saját értékrendemnek megfelelő dolgokat csinálni. Ha ezzel kitűnök, az egy mellékhatás. Azt gondolom, a hírnév nem cél, hanem eszköz. Ráadásul önmagában pont semmit sem ér. Meg kell tölteni tartalommal, üzenettel, akkor van értelme.

– Gondolom, a rengeteg sportnak köszönhetően nincs egészségi problémád.

– Az egészségére szerintem mindenkinek oda kell figyelnie. Huszonévesen engem sem érdekelt, hiába mondták, hogy telik az idő. Harminc fölött viszont már tényleg érezzük az évek múlását.

– Miben érzed?

– Például nem bírom már a másnaposságot, ezért manapság inkább kihagyom az okafogyott bulikat.

– Furcsa lenne azt hallani a szádból, hogy vége a szórakozásnak…

– Mert ez nem is lenne igaz. Csak eljutottam oda, hogy sokkal jobban értékelem az időmet annál, mint hogy elvesztegessem az értékes perceket.

– Pedig ezekben a partikban mindig rengeteg cimborára tettél szert.

– Nálam több „legjobb barátja” kevés embernek van, de 24 óra kevés arra, hogy mindenkivel rendszeresen találkozzam. Mindenkit nagyon szeretek, csak véges az időm. Ez nem azt jelenti, hogy ne szakítanék időt a barátaimra, csak már nem járok el sörözgetni.

– Hogy úszod meg, hogy nem hajtod újra túl magad, mint néhány éve?

– Régen minden koncertet megünnepeltünk, függetlenül attól, hány helyre mentünk hetente. Ez már nem így van. Viszont a sok utazás, a rengeteg munka azzal jár, hogy nem nagyon van időm aludni. Ráadásul Amerikában akkor van nappal, amikor nálunk éjszaka. Ha hazaérek egy koncertről, átnézem a tengerentúli dolgokat, válaszolok az e-mailekre, és Anikóval is többnyire ilyenkor tudok egyeztetni. Hajnalban kerülök ágyba, reggel pedig ugyanúgy fel kell kelnem, ahogy a társadalom összes többi hasznos tagjának.

– Pihenés semmi?

– Most például voltunk nyaralni a kedvesemmel. Tíz napra terveztük, de vissza kellett mennem Amerikába, úgyhogy öt napot sikerült valamelyest pihenni. Ez is valami.

– Görgényi Fruzsina színésznő a párod. Hogy magyaráztad meg neki, hogy ennyi, vége a nyaralásnak?

– Nem kifejezetten kapcsolatbarát, amit csinálok. Én sem vagyok egyszerű, nem is voltam az soha, de hiszek a kommunikáció erejében. Veszekedni nem jó velem, mert nem mindig hozom a tányérokat falhoz dobáló formát. Gyors és hatékony megoldásokra fókuszálok. A nagymamám mindig azt mondta – és ez eddig egész jól működött –, hogy nem szabad lefeküdni haraggal, mindig meg kell beszélni a dolgokat.

– Fruzsival minden rendben, jó irányba haladtok? Sokan nyüstölnek az „esküvő, gyerek” kérdéssel?

– A saját környezetemben azt látom, hogy mindenki elvált. A szüleim lassan negyven éve házasok, és talán pont ezért, utolsó középkori lovagként még hiszek ebben az egészben. De ugyanakkor félek is tőle. A mai világban úgy cserélik az emberek a társukat, a párjukat, mint a cipőjüket. Ha egyszer kimondanám, hogy ez örökké tart, akkor azt valóban úgy is gondolnám, elkötelezném magam a betartására. Az örökké pedig nagyon hosszú idő. Talán furcsának tűnhet, de egy ekkora horderejű kinyilatkoztatásra, vállalásra még nem érzem késznek magam. A gyerekeket is nagyon szeretem, de azt is tudom, mekkora felelősséggel járnak. Láttam a szüleimen, és látom az öcsémen is. Amikor majd eljön az ideje, szeretnék gondoskodó és odafigyelő szülő lenni, ugyanúgy megadni mindent a gyerekeimnek, ahogy én is megkaptam a szüleimtől. Tudatosan készülök erre a szerepre majd, ha időszerűnek érzem.

– Otthon beszélgettek ilyesmiről?

– Mindennek megvan a maga ideje. Én semmit nem tervezek meg előre.

– Boldog vagy?

– A boldogság szerintem egy állapot, nem egy állandó életérzés. Az ember nem óvhatja meg magát mindentől, mert egy ilyen állapotot csak a teljes ellentétének megtapasztalásával tudunk értelmezni és átérezni. Azt is sokszor csak utólag. Nincsenek hegyek völgyek nélkül. Vannak boldog percek, pillanatok, azokat kell minél teljesebben megélni. Észre kell venni, föl kell ismerni és meg kell találni. A legkisebb dolgokban is. Az élet apró örömei a legszebbek.

Borítókép: Vastag Csaba Fonogram-díjas magyar énekes