Bulvár-celeb

2022.11.18. 14:46

Hatalmas összefogás indult a házomlásban megsérült balerináért

Érted táncolunk címmel jótékonysági tánc-gálaestet rendez a Budapesti Operettszínház, a fővárosi házomlásban súlyosan megsérült balerina, Tóth Niki javára.

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Súlyosan megsérült egy balerina, amikor a Jókai utcában leomlott egy ház tetőszerkezete még júliusban. A 26 éves Nikolett súlyos koponya- és gerincsérüléseket szenvedett – írja a Ripost.

„Szörnyű, szavakkal leírhatatlan, mit éreztünk aznap” – olvasható a Budapesti Operettszínház közleményében.

„Nikolett Isten segítségével életben maradt, amit még – ezt most már talán elmondhatom – az orvosok is kisebb-, de inkább nagyobbfajta csodának tudtak be. Egészen az elmúlt hétig kórházban volt, néhány napja kiengedték, de csak egy rövid időre. Amíg otthon van, szerelme/vőlegénye gondoskodik róla és vigyáz rá. Nem tehetünk mi sem mást, mint hogy szeressük, és imádkozzunk a felépüléséért” 

– közölte az Operettszínház.

Tóth Nikinek azonban anyagi segítségre is szüksége van, épp ezért kollégái úgy döntöttek, hogy egy jótékonysági előadást szeretnének létrehozni, amit a Budapesti Operettszínház főigazgatója Kiss B. Atilla is támogatott.

 

Az előadás december 5-én lesz látható, a jegybevételt pedig Niki fogja megkapni. Jelen pillanatig 14 táncegyüttes jelezte a részvételét, első szóra, teljesen ingyen. A jótékonysági gálaesten 12 klasszikus balett, kortárs és néptáncegyüttesnek csaknem 80 táncművésze lép színpadra.

 

 

Aki személyesen nem tud részt venni az eseményen, de szívesen támogatná Nikit, az az alábbi számlaszámra utalva segíthet: 10300002-20386544-00003285

Közlemény: NIKI

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!