Akaraterő

2022.11.13. 14:00

Micsoda inspiráció! Ijedtében megnyerte a fekvenyomó-bajnokságot a magyar rendőrnő

Forrás: BRFK/Facebook

Ijedtében fekvenyomó-bajnokságot nyert a BRFK főtisztje. Valljuk meg őszintén: ritkán vesz elő embert oly páni riadalom, minek hatására egy igen jó erőben lévő komplett mezőnyt utasít maga mögé - írja Facebook oldalán a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
65 kg-os szabályos nyomással diadalmaskodott az idei BM Országos Pontszerző Bajnokság fekvenyomó-versenyén a Masters-kategória 75 kg alatti súlycsoportjában Kékesi Krisztina alezredes, a BRFK Gyermek- és Ifjúságvédelmi Osztályának kiemelt főnyomozója. 

A teljesítmény önmagában is elismerésre méltó, egészen különleges azonban a sikerhez vezető út, az alezredes tulajdonképpeni másik győzelme, amit önmaga fölött aratott.

Forrás: BRFK/Facebook

"A riadtság indított el a sportolás útján, nagyjából öt éve. Történt, hogy az éves fizikai felmérőn egyszerűen csődöt mondtam, nem tudtam teljesíteni a kirótt penzumot. Mondjam azt, hogy én magam alig lepődtem meg a kudarcon?

Akkortájt súlyban nagyjából a kétszerese voltam jelenlegi önmagamnak; 123 kilogrammot mutatott alattam a mérleg, a mozgás finoman fogalmazva sem képezte a napi rutinom részét. Tudtam, hogy ez így nincs jól, de kellett egy radikális lökés, ami rábírt a változtatásra. 

Sikerült. Összeszedtem magamat a pótfelmérőre, nem mellesleg visszavonhatatlanul beleszerettem a súlyzózásba. Egyre jobban beépült a mindennapjaimba, feldobott és jó érzéssel töltött el a testedzés, hiányzott, ha valamiért nem jutottam el a terembe, ezért máig előfordul, hogy egy végigdolgozott nap után akár este kilenckor is nekiállok egy többórás gyúrásnak. 

Amikor elkezdett egyre látványosabb lenni a változás, közösségi oldalon osztottam meg az elért eredményeket, hogy saját példámmal ösztönözzem a hasonló cipőben járó embertársaimat. 

Nagyjából hatvan kilót adtam le, folyamatosan ismerkedtem a mozgásformákkal, belekóstoltam a crossfit-be, az nem lett magával ragadó szerelem, más versenyek hangulata azonban megtetszett. Részt vettem egy speciális felhúzóversenyen, ahol a próbatétel nem a legnagyobb súly egyszeri elemelése volt, hanem az öntömeghez, életkorhoz kalkulált súly – esetemben 47,5 kilogramm – minél többszöri felhúzása, ez százszor sikerült a szabályoknak megfelelően, egyhuzamban. Elindultam egy öt versenyszámos kombinált versenyen is, ahol guggolás, fekvenyomás, felhúzás, mellrőlnyomás és bicepsz-sorozatokat kellett teljesíteni. 

Forrás: BRFK/Facebook

A BM fekvenyomó-versenyre Lombosi Melinda Masters-világbajnokkal készültem fel, néhány közös edzés után vágtunk neki a megmérettetésnek. Ahogyan a fogyás – ez is sikerült. Jóleső érzés, hogy a fogyókúrázástól idáig eljutottam, az, hogy most már aranyérem legitimálja a teljesítményemet, hogy a korábbi bajnok odajött, gratulált, és azt mondta: te vagy a jobb! Remélem, hogy a példám másoknak is segít saját maguk legyőzéséhez. Nem könnyű, én tényleg tudom, hogy mekkora lelkierőt igényel, de van az a pont, amikor muszáj belenézni a tükörbe, és rászólni saját magunkra: ez így nem mehet tovább, indulj, mozdulj!"

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!