2023.07.29. 06:30
Nem lehet könnyek nélkül bírni, ahogy gyászáról beszél Zalatnay Cini
A mai napig fáj az énekesnőnek, hogy nem lehetett vele, amikor örökre elaludt.
Forrás: Ripost
Fotó: Markovics Gábor
Zalatnay Saroltának egyre gyakrabban bukkan fel a gondolatai között az édesapja. Legutóbb egy a tévében látott film idézte fel benne azt a kevéske emléket, amit még őriz magában Zalatnay Tibor Károlyról, aki mindennél jobban vágyott arra, hogy kislánya szülessen, és akinek csupán nyolc közös év jutott Cinivel, vagyis az ő "Nyunyikájával" - írja a Bors.
Néhány napja hajnalban nem tudtam aludni és a tévét kapcsolgatva belefutottam az Édesek és mostohák című filmbe. A történetben egy pici fiú és egy kamaszlány veszítik el az édesanyjukat rákban. Akárhányszor is látom ezt az alkotást, mindig sorsközösséget érzek a gyerekekkel, hiszen pontosan tudom, milyen semmivel össze nem hasonlítható fájdalom gyermekként eltemetni az egyik szülőnket
− kezdte a Borsnak az énekesnő.
"Édesapám hosszú éveket várt arra, hogy kislánya szülessen. Kései gyermekként születtem, de így is tragikusan kevés időt tudtunk együtt tölteni, hiszen csak nyolcéves voltam, amikor otthon, a saját ágyában örökre lehunyta a szemét"− idézte fel a fájdalmas emléket Zalatnay Cini, aki mostanában egyre tisztábban látja az emlékei mélyéből előbukkanó kedves szülőjét.
"Mindig arról beszélek, hogy mennyire fontos volt nekem édesanyám és észre sem vettem, mennyire háttérbe szorult az a kevéske emlék, ami édesapám után maradt. Egyre több és több dolog jut róla eszembe most is, hogy beszélek róla. Emlékszem, hogy a szó szoros értelmében felnéztem rá, hiszen százkilencven centi magas volt és száz kiló. Gyönyörű sötét haja volt és nagyon jól állt neki a bajusz, ami amolyan Jávor Pálos külsőt kölcsönzött neki. Apcinak hívtam, ő pedig engem Nyunyikának" − emlékezett vissza az énekesnő, aki ma is beleborzong, ha felidézi közös életük utolsó, gyötrelmes időszakát.
Apcit gyomorrákkal diagnosztizálták és kórházba került, ahol szinte minden nap meglátogattuk őt. Minden találkozásunkkor felkapott és a magasba emelt, és elmondta mennyire szeret minket. Aztán hírtelen rohamosan fogyni kezdett. Amikor már alig nyomott ötven kilót, már nem tudott fölemelni, pedig szeretett volna nagyon. Attól a naptól kezdve csak ülve játszottam vele, hogy ne érezze olyan gyengének magát
− mesélte az énekesnő, aki arra az időszakra is tisztán emlékszik, amikor édesapját hazaengedték a kórházból meghalni.
"Apu élete utolsó tíz napját otthon töltötte. Anyu vállalta, hogy gondozza. Mindig beszélgetés közben szúrta meg a karját és adta be neki a fájdalomcsillapítót, hogy elterelje a figyelmét. Az éjjeli lámpán mindig egy törülköző volt, mert apu szemét már bántotta a fény. Az utolsó napokban már víziók gyötörték és ha volt elég ereje, arra kért minket, hogy menjünk vele sétálni a közeli parkba.
Láttam elenyészni édesapámat és ez még ma is nagyon fájdalmas emlék.
Amikor közeledett az idő, engem anyu átvitt a szomszédba, ahol az unokatestvéremék laktak, így nem voltam ott, amikor végül örökre elaludt" − mondta szomorúan Zalatnay Sarolta, aki a mai napig haragot érez, ha arra gondol, milyen korán veszítette el édesapját.
