Járvány

2020.03.21. 08:21

Jövő hétig tarthat a roham a henteseknél

Nem lesz hiány csirkehúsból, és az árak sem szálltak el.

A hentesek előtt kígyózó sorok a jövő hétig még kitarthatnak, utána azonban várhatóan helyreáll a magyarországi csirkehúspiac rendje.

Bár egyes kereskedők igyekeztek kihasználni a helyzetet,

tényleges árrobbanás nem történt, a feldolgozók mindössze 5-8 százalékkal emelték az árakat

- írta a Magyar Nemzet.

A járvány miatt az elmúlt hetekben

a szokásos mennyiség dupláját rendelték meg a csirkefeldolgozóktól.

Bárány László, a Magyar Broilerszövetség elnöke azt mondta a Magyar Nemzetnek, hogy bár a magyar csirkehúságazat import nélkül is képes teljesen ellátni a magyar piacot, a hirtelen megnőtt keresletre sem a csirketartók, sem a feldolgozók nem tudtak egyik napról a másikra reagálni.

A termelés azonban folyamatos, így ha rövid időre elő is fordult hiány a boltokban, néhány napon belül minden kereskedő fel tudta tölteni a készleteit

- tette hozzá.

A fokozott keresletet két hullám is táplálta Bárány László szerint.

Egyrészt,

a lakosság a koronavírus-járvány okozta pánikban elkezdett tartalékolni, sokan töltötték fel a családi fagyasztókat.

Ennek a pánikreakciónak azonban a szakember szerint hamarosan vége lehet, mivel a vásárlók rájönnek, hogy a jövőben is lesz áru a boltokban.

Hosszabb távon ugyanakkor magasabb szinten tarthatja a keresletet, hogy a tanintézmények bezárásával 600-700 ezer fiatal maradt otthon. Az ő étkeztetésükről a menza helyett a családnak kell gondoskodnia. Annak ellenére, hogy az éttermek és a szállodák nem üzemelnek,

20-25 százalékkal magasabb lehet a kereslet, amíg nem nyitják ki az iskolákat

- hangoztatta a szövetségi elnök.

Egyes kereskedők igyekeztek kihasználni a fogyasztás hirtelen megugrását.

Akadt olyan budapesti hentesüzlet, amely nagyjából 3000 forintért kínálta a csirkemellfilé kilóját.

Bárány László szerint semmi sem indokol ekkora emelést. Az élő csirke valóban drágult, de csupán néhány százalékkal. Az átadási árak 5-8 százalékkal nőttek; ez a csirkecombnál 50-60, a csirkemellnél 80-100 forintos drágulást jelent. Ha valaki 1450 forintért megkapja a csirkemellet, majd 3000-ért kínálja, akkor „illik rá az arcátlan jelző” – fogalmazott a Magyar Broilerszövetség elnöke a lapnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában