Döbbenetes! Gyereket, családtagot, szeretőt öltek az asszonyok

Az ügyészség nyilvánosságra is hozta a névtelen levelet, a csendőrség pedig megkezdte a nyomozást. A feltételezett mérgezők - az asszonyok - végül beismerték tettüket - olvasható az Origo cikkében. A csendőrség nyomást gyakorolt rájuk, ugyanis felvilágosították a méregkeverőket, hogy az arzén évekkel később is kimutatható a szervezetben. Ezután megkeresték az áldozatokat. Az exhumálások során 162 arzénnel meggyilkolt ember maradványaira bukkantak. A csendőrség nem folytatta tovább a nyomozást, minél hamarabb le akarták zárni az ügyet. Egyes becslések szerint az áldozatok száma elérhette a háromszázat is. Az áldozatok csecsemők, beteg gyerekek, gondozásra szoruló nagyszülők vagy szeretők voltak. Huszonnyolc embert állítottak bíróság elé. A megdöbbentő bűnügy felkavarta az egész országot.

A Szolnoki Királyi Ügyészségre egymás után érkeztek a névtelen levelek. Az első 1929 áprilisában, aztán nem sokkal később még kettőt hozott a postás. 

Mindegyikben azt írták: Több nagyrévi asszony méreggel gyilkol.

A csendőrség nyomozni kezdett, megtalálták a levél íróját, aki nem tudta bizonyítani az állítását, és a csendőrök sem találtak semmilyen bizonyítékot.

Terjedni kezdett viszont a pletyka - és a helyi újságok is megírták -, hogy a környéken tömeges mérgezésekről beszélnek az emberek- nemcsak Nagyréven, hanem több, szomszédos faluban is.

Tiszakürtön például két asszony is azt állította, hogy egy falubéli nő, Szabó Lászlóné megmérgezte az apját.

Megint csak nem találtak semmi bizonyítékot, sőt, becsületsértésért pert indított az a két asszony, akit megvádolt a névtelen levél írója.

Ekkor egy újabb levél érkezett, immár a tiszakürti csendőrségre. Abban azt állították, hogy nemcsak Szabóné gyilkolt, hanem Madarász József és felesége is megölte a férfi édesapját, akit 1925-ben temettek el. A csendőrség  nyomozni kezdett: meg is találták a levél íróját, Bíró Mátyásnét, aki vallomásában azt állította, hogy saját fülével hallotta Madarásznétól, hogy a Szabó házaspár tanácsát követve ők is végeztek az apósával, mert folyton részeg volt, és zsarnokoskodott. Attól is tartottak, hogy a kevéske kis vagyonukat is elissza.

A levél írója, Bíró Mátyásné azt is állította, hogy beszélgetett Szabóékkal is, akik elárulták neki, hogy a mérget tiszakürti bábától vették, aki a nagyrévi bábától szerezte.

Még aznap letartóztatták mindkét házaspárt: Szabóékat és Madarászékat. Ők be is vallották, hogy mit tettek.

A cibakházi rendőrőrsre viszont újabb levél érkezett. A szolnoki királyi ügyészség is kapott egyet, aztán még kettőt. Mindkét hatóságra folyamatosan érkeztek a névtelen levelek, amelyek gyilkosokról és áldozatokról szóltak, úgyhogy ismét útra keltek a csendőrök, hogy kiderítsék, mi történik a Tisza és a Hármas-Körös közötti területen, azaz a Tiszazugban.

Ekkoriban a szomszédos város folyópartján holttestet találtak, a vizsgálat szerint magas volt benne az arzéntartalom. Újabb nyomozások kezdődtek. A csendőrök megtalálták a tiszakürti és a nagyrévi bábát is, de az utóbbit, a nagyrévi Fakezas Gyulánét később hazaengedték, mert nem volt ellene bizonyíték.

Így kezdődött

Fazekas Gyuláné 1893-tól volt a település bábája. Kezdetben csak szülések mellett tevékenykedett, de 1900 körül már gyógyítással is foglalkozott. 1911-ben kiderült, hogy illegális abortuszokat végez - bár eljárás is indult ellene, az ügyvédje minden alkalommal elérte, hogy felmentsék.

A korabeli magyar társadalomban még szokás volt, hogy a fiatal lányok férjét a család választotta ki. A szülők a döntésüket a lányaikra erőltették, nekik pedig mindenképpen el kellett fogadniuk az így választott jövendőbelijüket. Válni sem lehetett, ugyanis a válás nem volt elfogadott abban az időben - kivéve, ha a férj erőszakos vagy alkoholista volt.  Az első világháború idején a férfiakat harcolni vitték. Nagyrévre viszont hadifoglyokat vittek, akik többé-kevésbé szabadon járhattak a faluban. 

A településen élő, egyedül maradt asszonyok közül többen szeretőt tarthattak, amíg a férjük harcolt.Aztán, amikor a férjek visszatértek, a nők élete ott folytatódott, ahol a háború előtt abbamaradt. Többnyire boldogtalanul.

Ebben az időben kezdte a bába meggyőzni a helyzetüktől szabadulni akaró falubeli  asszonyokat,hogy arzénnel mérgezzék meg a férjüket. 

A bába különös módon jött rá, hogy hogyan tudja kivonni a mérget a  légypapírból.

Móricz Zsigmond a Nyugat 1930/3. számában így írja le a „Tiszazugi méregkeverők" című cikkében:

"Történt egyszer, hogy a bába egy beteg ágya szélén ült. Mivel idegesítették a körülötte szálló legyek, légypapírt kért a beteg hozzátartozóitól, amit viszont nem talált elég hatásosnak, ezért vizet öntött rá. Mivel ez nem vált be, tejjel próbálkozott. Észrevette, hogy a házban lakó cica belefetyeli a legyekkel teli arzénes tejet. A bábának feltűnt a kis macska halála. Hazament, s a szobában a tányérról kiöntötte a legyeket a ház előtt. Egy kis csirke odajött, megette a legyeket. Megette a kis tarka csirke, s nemsokára elkezdett szédelegni. Azután megdöglött. Ez már szeget ütött a bába fejébe. Leöntötte a tányérokról a légyvizet, s beletöltötte a kis kutya szájába. A kutya is megdöglött tőle.

- Hisz ez nagyszerű - mondta a boszorkány - ez jó, ez kell. Csinált ilyen légyvizet, visszament a beteghez, beadta neki: az is megdöglött. A család megsiratta, meggyászolta, s örültek, hogy a jóisten így segített rajtuk. 

Most már a bába egy zseniális találmány birtokában élet-halál urának érezte magát. Sok-sok évig, talán egész évtizedig őrizte a titkát, míg egyszer csak alkalma volt hasznát venni. Vége lett a háborúnak, hazajött egy vak katona. A felesége gyűlölettel fogadta, mert már mást szeretett. S megmaradt az ura házsártos rossz természete... Azt mondja a bába: Mit kínlódsz vele? Beadták borban az orvosságot, az ember gyomorbajt kapott. Orvost hívattak, az megvizsgálta, orvosságot rendelt. Megcsináltatták. Éjszakára a bába mézes pálinkát csinált, hogy jobban aludjon, belekeverték az arzént, reggelre a beteg kész volt."

Ezért gyilkoltak az asszonyok

A kezdeti férjgyilkosságok után néhányan a saját családtagjaikat, rokonaikat is megmérgezték, mivel azok „teherré" váltak számukra. Vagy betegek lettek, vagy a fronton szereztek olyan sérüléseket, hogy életük végéig ápolni kellett volna őket. De olyan is előfordult, hogy az örökséget akarták megszerezni. A szegénység nagy volt akkoriban, a föld hatalmas vagyonnak számított.

De nemcsak férjeket és családtagokat, hanem csalfa szeretőket is öltek az asszonyok. Később már súlyos betegségben szenvedő csecsemőket és kisgyerekeket is gyilkoltak. 

A mérgezés nemcsak Nagyréven terjedt el, hanem más tiszazugi faluban is: Tiszakürtön, Ókécskén, Tiszaföldváron, Kunszentmártonban, Mesterszálláson és Öcsödön. De olyan nagymértékű gyilkolás, mint Nagyréven, sehol nem volt, ezért a "halál falujának" is emlegették.

A napilapok is sorra írtak a mérgezésekről. A 8 órai újság 1929. augusztus 30-i cikkében ez olvasható:

„Rettenetes az, ami a tiszazugi falvakról eddig is kiderült. Ahol a falu kútjánál tereferélő asszonyok nem arról beszéltek, hogy mennyi tejet is ad a szomszédék tehene, hogy mennyit kért el a szolnoki varga a Pista meg a Julis cipőfoltozásért. (...)  Nyíltan dicsekedtek a magzatelhajtásokkal. Pusztított a méreg. S maguk között, titokban újabb és újabb gyilkos terveket főztek ki a tiszazugi asszonyok. Tébolyodott, bűnös agyvelők mondtak ki halálos ítéleteket élőkre s nekivadult cinizmusukban az áldozatokkal együtt temették el a koporsókban az arzénes üvegeket is. Felbomlott a lelkekben minden. Istentagadó, emberölő vadállatok uralkodtak a falvakban."

A mérget tehát a bábaasszonytól szerezték. Későbbi kutatások azonban azt állapították meg, hogy az arzén terjesztésében más nőknek is részük volt. Éjjel a kötény alatt vitték haza a kis üvegcséket.

Miért ölhettek az asszonyok nyom nélkül évekig? Azért, mert a nagyrévi bábaasszony unokatestvére végezte a halotti bizonyítványok kitöltését. Emiatt maradhattak észrevétlenül és felderítetlenül a gyilkosságok.

Mivel a bábaasszony évtizedekig tevékenykedett a faluban, bíztak benne. Sosem derült ki, hogy hány asszonynak adott a "légyvízből", de az biztos, hogy nagyon kelendő volt.

Nyomozás, bűnök és ítéletek

A nagyrévei asszonyok, amint meghallották, hogy nyomozás indult, négyen azonnal öngyilkosok lettek - köztük a nagyrévi bábaasszony is. Az egyik asszony így vallott Mátay Mónika tanulmánykötetében:

"Aztán amikor úgy volt, hogy mennek Zsuzsi néniért, mink meg rohantunk a csendőrök után. Elfordultak a sarkon, de a Zsuzsi néni leste őket. És akkor a kútnál volt elkészítve a méreg neki, úgyhogy olyan erős méreg volt, hogy mire odaértek, ott volt meghalva a kútnál. Aztán nem tudták elvinni, csak a temetőbe."

A csendőrség az egész nyarat Nagyréven töltötte. Először tizenhét asszonyt hallgattak ki. 

A kihallgatások után megkezdődtek az exhumálások. Az egész falu felbolydult, mindenki látni akarta, amint kiássák a holttesteket. Amíg a maradványokat boncmesterek vizsgálták, a halottak vérét Budapestre küldték. A vizsgálatok során megállapították, hogy az áldozatok nagyon sok mérget kaptak.Tizenkét tárgyalást tartottak 1929 és 1931 között. A hatóságok külön tárgyalták az ügyeket, hogy kerüljék a feltűnést és ne legyen még nagyobb sajtóvisszhangja a dolognak.  Végül 28 embert állítottak bíróság elé. Huszonhat nőt és két férfit. Összesen 162 gyilkosságot bizonyítottak rájuk - ezek azok az esetek voltak, amelyeknél az áldozatokból még ki tudták mutatni az arzént. De egyes becslések szerint akár háromszáz embert is megölhettek az asszonyok. 

Móricz Zsigmond az említett cikkében így fogalmazott: "A szolnoki törvényszék nagy tárgyalási terme zsúfolva. A bírói asztal előtt idős asszony áll. Falusi asszony fekete ruhában, jómódúan, nagyon ízlésesen öltözve, két kezét összeteszi, mint a templomban az Úrasztala előtt. Első pillantásra egy kedves nagyanya, akivel olyan kellemes otthon a maga környezetében találkozni, és aki találó és talpraesett szívességgel szokta az idegent fogadni. A bíróság háttal ül az ablakoknak s a homályos téli nap alig világítja meg a termet, ahol párszáz ember szorong a padokban és szorongva várja a szavakat. A bíróságtól balra, a régi esküdtszék két hosszú padjában vagy húsz újságíró, fényképész, rajzoló: a világ szeme. [..] Ez az asszony azzal a váddal áll a bírák előtt, hogy légypapírból kifőzött méreggel megölte kilenc évvel ezelőtt az édesanyját, pár év múlva a férjét, aztán az ágyasát."

Az ítélet megállapításában – hogy a legfőbb bűnösnek a nagyrévi bábaasszonyt, Fazekasnét jelölték meg – nyilvánvalóan az is közrejátszott, hogy ő már a büntetőeljárás elején, 1929 júliusában öngyilkos lett, ezért a többi érintettnek az volt az érdeke, hogy minél több kérdésben a halála miatt már nem büntethető asszonyra valljon.

Hatan kaptak halálos ítéletet. Három asszonyt felakasztottak, egyet felmentettek, két asszony büntetését pedig életfogytiglanra változtatták. Nyolc embernek élete végéig börtönben kellett maradnia. A többiek 5-10 év börtönbüntetést kaptak.

Valószínűleg több ember gyilkolt, de nem volt elég bizonyíték ellenük, ezért nem tudtak vádat emelni a feltételezett gyilkosok ellen.

Borítókép: Shutterstock