2023.01.16. 06:30
Megszólalt a késelésben elhunyt rendőr által megmentett asszony (videó)
Az idős hölgy kinyilvánította együttérzését Baumann Péter hozzátartozói felé.
Forrás: Bors
Mint K. Mária elmondta, Sz. Szilárd először üvöltözni kezdett, hogy démonok járják a társasházat, majd valamennyi szomszédjához bezörgetett, hogy figyelmeztesse őket a „veszélyre”. Végül a nyolcvanas éveiben járó Mária ajtajához ért, ahol már eszeveszett őrjöngésbe kezdett. Az idős nőhöz mindenképpen be akart jutni, ezért betörte a nyílászárót.
A szomszédok időközben értesítették a rendőrséget. Az egyenruhások perceken belül a helyszínre értek. Előzetesen nem tűnt számukra különösebben veszélyesnek a helyszín, hiszen a munkájukból adódóan rendszeresen kell őrjöngőket megfékezniük. Sz. Szilárd azonban egy késsel rájuk támadt: Baumann Pétert szíven szúrta, két társát pedig megsebesítette.
A 29 éves Péter a kórházban veszítette életét, kollégáit a hírek szerint már hazaengedték az orvosok. K. Mária rövid nyilatkozatot adott a Borsnak, az arcát vállalva nem kívánt szerepelni.
„Soha nem bántottam senkit – kezdte napokkal később is a történtek hatása alatt álló asszony. – Én nem tehetek róla, nagyon sajnálom. Szép, fiatal férfi volt – mondta Mária, majd elmesélte, mit csinált éppen, amikor Sz. Szilárd be akart hozzá hatolni.
– Feküdtem az ágyban, amikor az ajtót betörte” – magyarázta, és hozzátette: súlyos beteg, és mindkét lába helyén protézis van – derül ki a Bors cikkéből.
Krimi
- KRESZ: az új irányelvek alapján könnyebben bukhatjuk jogosítványunk
- Az építési vállalkozó döbbenetes indok miatt nem akar fizetni a házomlás áldozatának (videó)
- Hetekig orvosnak adta ki magát egy férfi, a személyzet buktatta le a kuruzslót
- Sofőrök, figyelem! Ismét ellenőriznek a rendőrök az utakon
- Negyed évszázada égett porrá a Budapest Sportcsarnok (videó)