Fotóművészet

2021.12.10. 16:41

Történetek az Öreg-Túr mentén – kiállítás nyílt a Capa Központban

Történetek az Öreg-Túr mentén címmel látható kiállítás csütörtöktől Budapesten, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban Szabó R. Jánosnak a Tisza mellékfolyója mentén készült portréiból, tájképeiből és csendéleteiből.

Szabó R. János fényképeken elmesélt történetei az Öreg-Túr mentén íródnak. A sorozat klasszikus, a festészettől örökölt fotográfiai műfajok képtípusaiból épül fel; a portrékból, tájképekből, csendéletekből álló fotóesszében a folyó mentén élő emberek sorsa rajzolódik ki – közölték. A fotósorozat kiállításként először a Capa Központ Project Room termében látható.

A közleményben azt írták: az élet az Öreg-Túr mentén ugyanolyan csendesen és kanyargósan folyik, mint a határt Északkelet-Magyarországról átlépő folyó. A falvakban a munka (a halászat, az állattartás, a mezőgazdaság és erdőgazdálkodás, az építkezés) és a kikapcsolódás (a fürdőzések, beszélgetések) köré szerveződő hétköznapi élethelyzetek és tevékenységek Szabó R. János kiemelésével kitüntetett pillanatokká válnak.

Szabó R. János úgy fogalmazott munkájáról: 

„A víz jelenléte jelenthet munkát, megélhetést, kikapcsolódást, szórakozást és nehézségeket. Olyan személyes történeteket és helyzeteket keresek, amik egy-egy sajátos viszonyulási lehetőséget mutatnak meg. Ezekből a történetekből szeretnék egy átfogó képet rajzolni, ami nemcsak szűkebb értelemben beszél a folyó körüli életről, hanem általánosabban is szól arról a társadalmi-történeti kontextusról, amit az Öreg-Túr környezete jelent. A képeken szeretném ezen túl a saját élményeimet, emlékeimet, a környezet és az élővilág iránti amatőr érdeklődésemet is megjeleníteni.”

A január 30-ig ingyenesen megtekinthető kiállításon a fényképek a falvakból hozott tárgyakkal egészülnek ki – áll a Capa Központ közleményében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!