Protestáns Sokadalom

2023.08.15. 13:44

Egész napos rendezvénnyel ünneplik az államalapítást a reformátusok és az evangélikusok

A Budai Várban ünnepli az államalapítást közös rendezvényén a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház. Az augusztus 19-ei Protestáns Sokadalom egyszerre lesz zenei, vallási és gasztronómiai rendezvény – hívják fel a figyelmet a lapunkhoz eljuttatott közleményben a szervezők.

MW

A protestánsok közös rendezvényén a legendás, kétszeres Kossuth-díjas Kaláka együttes is koncertet ad

Forrás: MTI

Fotó: Cseke Csilla

Két helyszínen követik majd egymást a programok: 

 

a Bécsi kapu téren, az evangélikus templomban kórusok lépnek fel, az orgonamaratonon református és evangélikus művészek játszanak felváltva, és a gyermekeknek is zenés programokkal készülnek; a Kapisztrán téri színpadon szintén a református és az evangélikus egyházakhoz kötődő zenészek, énekesek koncerteznek, de civil sátrakkal és ételkülönlegességek is várják az érdeklődőket. 

 

A nap a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) által szervezettt istentisztelettel zárul, amelyet a fesztivál vendégei a Kapisztrán téren felállított kivetítőn is követhetnek – olvasható a kommünikében.

Magyarország történelmének sorsfordító időszakaiban a protestáns bibliafordítások, igehirdetések, a magyar nyelvű irodalom művelése jelentették hazánk fennmaradásának zálogát – emlékeztet a rendezvényt szervező Református Közéleti és Kulturális Alapítvány (RKK). Mint írják: elnyomásban és üldöztetésben, bőségben és hálaadásban is szolgálták a protestáns prédikátorok Krisztus számos nemzetiség, társadalmi réteg között jelenlévő egyházát.

 

Az államalapítás ünnepéhez közeledve Isten iránti hálával gondolunk egyházaink hitéleti és kulturális szerepére, amelyek máig meghatározzák Magyarország szellemi arculatát

 

– zárul a közlemény.

A részletes program ITT olvasható.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!