Nyíltvízi úszó Vk

2021.08.28. 22:39

Olasz Anna aranyérmes, Rasovszky Kristóf negyedik

A tokiói olimpián negyedik versenyző hét év után nyert újra vk-viadalt.

Olasz Anna aranyérmet nyert szombaton a FINA nyíltvízi úszó világkupa-sorozatának macedóniai állomásán, az Ohrid-tóban rendezett 10km-es viadalon.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a tokiói olimpián negyedik versenyző hét év után nyert újra vk-viadalt, a férfiaknál az ötkarikás ezüstérmes Rasovszky Kristóf ezúttal negyedikként ért célba.

Olasz – aki legutóbb 2014-ben Hongkongban nyert hasonló eseményen – pazar versenyzéssel, a táv második felén végig vezetve diadalmaskodott.

„Mi, lányok ugye később indultunk, és a verseny vége felé egész tengeri körülmények között kellett úsznunk, annyira felerősödtek a hullámok. Ezt azért mondom, mert mióta hazajöttem az olimpiáról, csak napi egyet edzek – jó, akkor azért nyolc-tíz kilométert úszom, azaz nem lazsálok -, és Gellért Gábor szerint kifejezetten jól mentem, azaz nagy formakopás nem volt, szóval ő ezek alapján azt mondta, ugyanolyan bátran versenyezzek, mint az egész szezonban” – mondta Olasz Anna.

Hozzátette, a végén a nagy hullámoktól és attól sem ijedt meg, hogy szinte végig elől úszott: „Aztán azt mondtam magamnak, mégiscsak én vagyok az olimpiai negyedik, ezek a lányok ki sem jutottak Tokióba, azaz pánikra semmi ok. És tényleg én bírtam a legtovább. Talán az egész annak tudható be, hogy így erre az évre megjött az önbizalmam, és ez látszik az eredményeken is”.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában