Bajnokok Ligája-selejtező

2024.08.06. 21:21

Kikapott a Fradi Dániában két góllal, nehéz visszavágóra számíthat

A Ferencváros 2–0-ra kikapott a dán Midtjylland vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának első, keddi mérkőzésén. A kiegyenlített első félidőben a hazaiak egy hatalmas védelmi hibát kihasználva a lengyel Adam Buksa góljával szereztek vezetést a 17. percben, majd a másodikban már fölényben futballozva megduplázták előnyüket a csereként beállt Franculino találatával. A nyáron kinevezett holland vezetőedző, Pascal Jansen irányításával három győzelem után először kaptak ki a zöld–fehérek.

Forrás: FC Midtjylland Facebook-oldal

A Ferencváros kezdte jobban a mérkőzést, többet birtokolta a labdát, de helyzetet nem tudott kialakítani, viszont dán riválisa még Dibusz kapujáig sem jutott el. A skandinávok teljesen váratlanul mégis vezetést szereztek, mert a zöld–fehérek egyik nyári szerzeménye, Gustavo határozatlan volt hátul, a labdavesztése pedig hazai gólt eredményezett. 

Hátrányban azonnal magasabb sebességi fokozatba kapcsolt a magyar bajnok, sorra vezette a veszélyes támadásokat, a kezdeti rohamok után a nagyobb területtel jól élt a Midtjylland is, így Dibusznak többször is nagyot kellett védenie, de a túloldalon Olafssonnak is volt bravúrja Zachariassen fejesénél. A szünet előtti percekben a Ferencváros nagy nyomást gyakorolt a dán kapura, viszont a legnagyobb lehetőség a Midtjylland előtt adódott a Ramírez kezezéséért megítélt büntető nyomán, melyet Dibusz hárított.

Térfélcserét követően a dánok kerültek fölénybe, ezen a vendégek hármas cseréje sem tudott változtatni, sőt, a hazaiak cseréje, Franculino új lendületet adott csapata játékának, előbb a jobb kapufát találta el, majd a játékrész derekán túl egy kiugratást követően ziccerben már nem hibázott. A magyar bajnoknak nem volt reális esélye a szépítésre sem, ellenben a dánok csak azért nem tudták tovább növelni az előnyüket, mert Dibusznak újabb remek védései voltak.

Cebrails Makreckis, a Ferencváros (b) és Aral Simsir, a Midtjylland játékosa a labdarúgó Bajnokok Ligája harmadik selejtezõfordulójának elsõ, Midtjylland-Ferencvárosi TC mérkőzésén 
Fotó: Claus Fisker / Forrás: MTI/EPA/Ritzau

A visszavágót egy hét múlva a Groupama Arénában rendezik. 

A párharc győztese a szlovák Slovan Bratislava és a ciprusi APOEL csatájának továbbjutójával küzd meg a főtábláért, a vesztes az Európa-liga utolsó selejtezőkörében a feröeri Klaksvík és a bosnyák Borac Banja Luka párharcának továbbjutójával találkozik.

Bajnokok Ligája, selejtező, 3. forduló, első mérkőzés:
Midtjylland (dán)–Ferencvárosi TC 2-0 (1-0)
Herning, v.: Matej Jug (szlovén)
gólszerző: Buksa (17.), Franculino (69.)
sárga lap: Gustavo (18.), Cissé (42.), Abu Fani (74.), Rommens (83.)

Midtjylland: Olafsson - Andersson, Diao, Bech, Juninho (Gabriel, 70.) - Osorio (Romer, 87.), Castillo (Franculino, a szünetben), Martinez, Simsir (Askildsen, 87.) - Buksa (Brynhildsen, 78.), Sörensen

Ferencvárosi TC: Dibusz - Makreckis, Cissé, Gustavo (Knoester, 55.), Ramírez - Rommens, Zachariassen, Maiga (Abu Fani, 55.) - Traoré, Pesic (Ben Romdhane, 55.), Kehinde (Civic, 76.)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában