Interjú

2020.05.22. 14:40

„Hogy a közönség is gazdagodni tudjon”

Közel két hónapnyi szünet után május 18-án újraindult az alkotói munka a Szigligeti Színház mindhárom társulatánál, így a Lilliputnál is. Az online térben töltött színházi kényszerszünetről, a rövid- és középtávú tervekről Botházy-Daróczi Réka, az idén hetvenéves együttes művészeti vezetőjével beszélgettünk.

Biró Árpád Levente

– Hogyan értékeli a Lilliput Társulat elmúlt néhány hetének tevékenységét?

– Az elmúlt hetekben a színházaknak, bábszínházaknak nagyon nehéz dolguk volt. Egy olyan műfajt kellett online térbe áttenni, ami az offline térben működik igazán. Igyekeztünk állandó kapcsolatot tartani a közönséggel. Napi két állandó megjelenésünk volt a karantén ideje alatt: minden délelőtt egy-egy ötletet hoztak bábszínészeink, arra nézve, hogy mit lehet otthon csinálni. Ezek főleg kézműves foglalkozások, tippek voltak, amelyeket a gyerekek akár egyedül, akár a szülők kíséretében tudtak elkészíteni. Este pedig az Esti mese rovatunkat követhették az érdeklődők, amelynek keretén belül nemcsak esti meséket hallhattak a gyerekek, hanem voltak gyerekversek, illetve korrepetitorunknak, Varga Imrének köszönhetően altató dalokat is játszottunk az online közönségünknek.

– Hogyan reagált minderre a közönség?

– Azt tapasztaltuk, hogy a nézők szeretik és várják az esti meséket, a kézműves foglalkozásoknál pedig nagyon sokszor elküldték a saját fotóikat, ahogy elkészítették azt, amit mi mutattunk nekik. Szóval azt gondolom, hogy bár teljesen új volt a helyzet, a közönségünk és a társulat nyitottsága által megtaláltuk az új körülmények lehetőségeit és megugrottuk azokat az akadályokat, amelyekből bőven volt az elmúlt időszakban. Kollégáink új technikákat sajátítottak el, és a társulatnak is meg kellett tanulnia online térben létezni. A célunk az volt, hogy az alkotók olyan feladatokat kapjanak, amelyek inspirálják őket, és amelyekkel a Lilliput Társulat közönsége is gazdagodni tud. A személyes találkozást azonban – és ezt mindvégig tudtuk, éreztük – semmi sem pótolhatja.

– Hogyan és mivel indul újra az alkotói tevékenység?

– Van egy előadásunk még ebből az évadból, a Csillagszív, amit Szabó J. Viktor kollégánk rendez, ezzel még adósok vagyunk közönségünknek. Bár az alkotók néhány olvasópróbát már tartottak az online térben, a próbák oroszlánrésze még hátravan. Ezzel folytatjuk a márciusban megszakadt tevékenységünket, abban a reményben, hogy ha ebben az évadban már nem is, szeptemberben a nagyközönségnek is megmutathatjuk ezt a nagyon-nagyon szerethető történetet, amit hamar a szívünkbe zártunk. Mivel minden jel arra mutat, hogy először a szabadtéri rendezvényeket engedélyezik majd, ezért Lélek Sándor Tibor kezdeményezésére egy új szabadtéri előadással is készülünk. Ugyanakkor emlékpróbákat tartunk a Boldogság madara című előadásunkból, hiszen ősszel a rangos Kaposvári Biennálén fogunk vele szerepelni, várjuk az esztergomi bábos tábort is, amelyet idén huszadik alkalommal vezet majd társulatunk és nagyon szeretnénk a Valahol Európában előadás szereplőválogatásának a második fordulóját is megtartani.

– A Lilliput Társulat két előadása nyitja az Otthon-páholy előadássorozatot. Miért tartottátok fontosnak, hogy ily módon tartsátok a kapcsolatot a bérletesekkel?

– A bérletes előadásokkal kapcsolatos adósságainkat jelen pillanatban nem tudjuk másképp leróni, csak online formában. Mivel bérleteseink nagy részét az iskolás csoportok jelentik, a pedagógusokkal egyeztetve jutottunk erre a döntésre, hogy ne a következő évadot terheljük túl szervezési szempontból. Ugyanakkor, ez egy segítség is lehet azoknak a tanítóknak, akik szintén teljesen át kellett szervezzék hétköznapjaikat, hiszen előadásaink jól beleillenek az anyanyelv-órák tematikus kereteibe is. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a negyedik osztályos bérleteseink szeptembertől nem fognak tudni a tanító nénivel bábszínházba jönni. Az elmúlt időszakban nagyon sokat beszéltek a végzős diákokról, főleg a nyolcadikos, a tizenkettedikes diákokról, de a negyedik osztályosokról mintha mindenki megfeledkezett volna. Pedig az ő életükben is nagy változás áll be. Szerettünk volna rájuk is gondolni és nem maradni adósnak.

– A járvány miatti leállás a bábszínház születésnapi terveit is keresztülhúzta, hogyan gondoljátok újra a 70 éves évfordulót?

– Született egy dal a bábszínház 70. születésnapjára, ehhez készül egy videóklipp, azonban a biztonsági előírások megnehezítik a felvételek menetét, ezért kicsit lassabban haladunk, mint szeretnénk, de reméljük mihamarabb sikerül befejezni és a közönségnek is megmutatni. Nagyon óvatosan nyilatkoznék a jubileumról, hiszen nagyon sok tervünk volt, amit a járványügyi helyzet keresztülhúzott. Június első napjaiban közös születésnapi ünnepségsorozatra készültünk volna nézőinkkel. Természetesen nem adjuk fel az ünneplés lehetőségét, már nagyon várjuk azt a pillanatot, amikor a számunkra oly kedves közönségünkkel tudunk közösen örülni annak, hogy hetven évvel ezelőtt egy ambiciózus kis csapat létrehozott valami olyan csodát, a bábszínházat, amely mind a mai napig él.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában