Most a legszebb az ősz

Pikó Stefánia

Jöhetnek a viták a szomszédokkal, hogy a kerítésen átnyúló faágról hullanak a levelek az udvarba, indulhat úgy minden reggel, hogy bosszankodva seperjük le a leveleket a szélvédőről, délutánonként pedig az előszobából szedegethetjük össze a talpunkon behordott leveleket, melyek külön-külön, kicsit megtaposva már egyáltalán nem tűnnek olyan szépnek, mint kint, a társaik között. Séta közben a kutya belefetreng, a gazdi pedig imádkozik, hogy az avarban semmi ne lapuljon, ami nem odavaló. Az erdőben összerezzenünk, ha nem a talpunk alól susog, aztán észrevesszük az avarban ugráló verebet. A városban a repkénnyel benőtt házak, kerítések most olyanok, mintha lángolnának, szívesen állunk meg szelfizni előttük.

Van, aki szereti a már hűvös, mégis elviselhető, napsütéses, színes őszt, és van, akinek a színkavalkád is az elmúlást idézi. Nemcsak a költői szépségét látja a pirosló leveleknek, hanem a halált, mintha a fa most vérezne el, mi pedig szemtelen módon fényképezzük agóniáját.

Borítókép: az őszi színekbe öltözött Körös part