A Siterre „száműzött” kutyamenhely története

Pikó Stefánia

– Hogyan indult a munkája az állatvédelemben?

– Néhány barátommal 1999 környékén, húsz évesen szembesültünk azzal, hogyan zajlott akkoriban Nagyváradon a kóbor kutyák befogása. Kezdetleges módszerekkel, brutalitással dolgoztak a sintérek, a sintértelep valahol a mostani Szálka park környékén volt. A kegyetlenség láttán döntöttük el, hogy tennünk kell valamit. Idővel, külföldi támogatókat felkeresve, létrehoztuk az alapítványt, majd Petru Filip polgármesterrel tárgyaltunk, és arra kértük, hogy adja át nekünk a sintértelepet. A tárgyalás sikeres volt, ugyanis az önkormányzat úgy döntött, hogy 25 évre bérbe ad az ekkor már létrejött SOS Dogs egyesületnek egy 15 ezer négyzetméteres telket a város nyugati részében, elsősorban ahhoz, hogy létrehozzunk egy sterilizálási klinikát, és örökbefogadási központot. Számos partner csatlakozott hozzánk, és segített a munkánkban, többek között külföldi támogatóink is lettek: Dogs Trust, Battersea Dogs Home és a North Shore Animal League alapítványok. Az SOS Dogs jelenleg az FPCC fennhatósága alá tartozik. A nagyváradi önkormányzat 2003-ban kizárólagos joggal hatalmazott fel minket a kóbor kutyák kezelésére, ekkor épült, a mi munkánk által, a jelenlegi Grivei sintértelep, és ekkor kezdődött meg a munkánk konkrétan kóbor kutyákat érintő része.

– Mikor kellett elköltözni és miért?

– Az eredeti telepünkön 2012-ig tartózkodhattunk, aztán Siterbe költöztünk. Nem akartuk ott hagyni. 2008 környékén, mint tudjuk, gazdasági válság volt, a szponzorainknak nagyon megcsappantak a forrásaik, nagyon kevés volt nálunk is a jövedelem, egyedül kellett fenntartanunk a menhelyt. Így elmentünk a váradi önkormányzathoz, hogy támogatást kérjünk, de az lett a vége, hogy támogatást sem adtak, és a telepet is elvették, mondván, hogy ők majd jobban fognak boldogulni.

– Hová költöztek?

– 2008-ban megvettünk egy telket Siterben, és itt ismét létrehoztunk egy menhelyet, ahogy sikerült, támogatásokkal, és 2010 környékén készült el. A jelenlegi menhelyünk meglehetősen nagy, vannak kutyáink szabadon is, és kennelekben is, bárki előtt nyitva állunk, el lehet hozzánk látogatni, meg lehet nézni, hogyan, milyen körülmények között tartjuk a kutyákat. Kategóriákra osztva tartjuk őket egyébként, akik a legközelebb vannak a főépületünkhöz, körülbelül 150 kutya, a legkönnyebben örökbe adhatók, vannak öreg kutyák, vannak olyanok, amelyek már elég rég a menhelyen vannak, barátságosak, ezért szabadon hagyjuk őket mozogni, és vannak a nem örökbe adható kutyák. Utóbbiak azok, akik nem akarnak barátkozni az emberekkel, ők tágas kifutókban vannak, megkapják éves oltásaikat, kapnak inni, enni és esetleges kezeléseket is kapnak, de a múltbéli traumáik miatt nem keresik a kapcsolatot az emberrel. Vannak köztük olyan kutyák is, amelyek egyszerűen ilyen barátságtalannak születtek, szóval igazából az sem teljesen igaz, hogy kizárólag csak traumák vagy rossz nevelés miatt lehetnek ilyenek. Lehet jönni önkénteskedni is hozzánk, bár ennek mifelénk nincs nagy kultúrája, de fontos tudni, hogy az állatmenhelyen való önkénteskedés nem az idilli, kutyákkal való játékról szól, hanem bizony takarítani, dolgozni is kell, mert hát munka az van.

– Talán egy százaléknyit sem. Vannak mások, akik ezt „profi módon” csinálják, aktívabban jelen vannak az online térben, mi csak támogatásokból tartjuk fenn magunkat. – Adoptálnak a nagyváradiak, a Bihar megyeiek? – Kevesen, de azért vannak örökbefogadók. Mi a legtöbb kutyát külföldi érdeklődőknek adjuk oda, más országokból sokkal többen jelentkeznek, hogy kutyát szeretnének. Hollandiában például van saját kirendeltségünk, örökbefogadási központunk, ezen keresztül könnyen működik a külföldi kapcsolattartás, ügyintézés. Németországba is gyakran küldünk kutyusokat, három ottani alapítvánnyal állunk együttműködésben, akik segítenek ebben. Én személyesen el szoktam utazni, és meg szoktam látogatni a kutyákat, amelyeket örökbe adunk, de a gazdik nekünk is küldenek fotókat. Egy évben egyszer Németországba utazunk, és az elmúlt egy évben ott örökbe adott kutyák közül átlagban tizenötöt meglátogatok, így megbizonyosodhatunk róla, nemcsak fotókon keresztül, hogy jó helyre kerültek.

– Hogyan reagáltak az emberek a sterilizálási kampányuk kezdetén?

– Eleinte nehéz volt, mert az emberek bizalmatlanok voltak, tudták, hogy a sintértelepekről gyakran tűnnek el csak úgy a kutyák, de idővel sikerült elnyerni a bizalmukat, aztán már nagyon jól működött az ivartalanítás. 2003 és 2012 között 13 ezer kutyát ivartalanítottunk csak Nagyváradon és környékén. Mindent meghirdettünk előre, megbeszéltük az önkormányzatokkal, aztán az emberek jelentkeztek, sok hivatal egész nyitott volt, és a sok problémás bevetés között azért voltak nagyon jók is, például Diószegen működött ez a legjobban.

– Régen iskolákba is eljártak, oktató jellegű kampányokat folytattak. Ezt miért hagyták abba?

– Igen, volt ilyen, hiszen úgy gondoljuk, hogy az ivartalanítási és örökbefogadási kampánynak kéz a kézben kell járnia egy oktatási kampánnyal is, azonban ezt sajnos be kellett szüntessük, mert jelenleg nincsenek erre vállalkozó embereink, és nincsen keretünk sem. Könyveket nyomtattunk, diplomákat kaptak a gyerekek a foglalkozások végén, ezekhez szükség van anyagiakra és olyan személyekre, akik bevállalják, hogy elmennek a tanintézményekbe, és szükség volna az iskolák nyitottságára, ami szintén megcsappant, már a járvány előtt.

– Tapasztalatai szerint az első évek óta javult-e a helyzet az emberek állatvédelemmel, ivartalanítással kapcsolatos mentalitását tekintve?

– Nagyon sokat változott a helyzet, rengeteg nyitott, állatszerető ember van. Ez látszik abban is, hogy ahhoz képest, amikor átvettük a telepet, sokkal kevesebb kutya van az utcán. Régen tele voltak az utcák. Olyan sem volt, csak nagyon nagyon ritkán fordult elő, hogy valaki lakásban tartson kutyát, emlékszem, a környéken csak nekem volt. Most sokkal több kutyást látni az utcán, a parkokban.

– Miért olyan fontos az ivartalanítás?

– Itt, Romániában, az ivartalanítás fontosabb kérdés, mint az örökbefogadás, mert itt elsősorban prevencióra van szükség, arra, hogy megelőzzük, hogy a kutyák az utcára kerüljenek, és túlszaporodjanak. Sajnos rengeteg felelőtlen állattartó van, akik hagyják a kutyákat szaporodni, és rendszeresen, hathavonta dobja ki a kölyköket, aztán, ha az anya kutya már öregedni látszik, vagy már nem fogja úgy a patkányt, akkor megtartják az egyik kölyköt, aztán az anyakutyával együtt kidobják a többit az utcára. Van egy ilyen körforgás egyébként. A váradiak kiviszik a város szélére a kutyákat, ha megunják őket, és ott elengedik őket, a vidékiek pedig a faluból beviszik a kutyákat a városba, hogy az ne találjon haza. Fontos tudni, hogy hozzánk nemcsak az utcán talált kutyákkal lehet jönni, hogy ingyenesen ivartalanítsuk, hanem az emberek elhozhatják a saját kutyáikat. Az a legfontosabb, hogy ne szaporodjanak. Persze mindenki a maga lelkiismerete szerint döntsön, ha egyébként könnyedén meg tudná fizetni az ivartalanítást, akkor hagyja meg a lehetőséget azoknak, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy 150–200 lejt erre költsenek.

– Mi a folyamat?

– Ha az utcán találunk valahol gazdátlan kutyát, akkor azt bevisszük a menhelyre, és első körben leolvassuk a chipjét, ha pedig nincs gazdája, akkor az állatorvosunkkal megvizsgáltatjuk, és ha minden rendben van, akkor ivartalanítjuk. Ivartalanítanak Ha valaki a saját kutyáját szeretné ivartalaníttatni nálunk, vagy esetleg egy általa ideiglenesen befogadott kutyát, meg lehet minket keresni telefonon keresztül, és ha a helyszín utunkba esik vagy a menhely közelében van, akkor elmegyünk érte, ivartalanítjuk, aztán haza is visszük, de nagy segítség, ha maga az igénylő intézi a szállítást. A beavatkozás után körülbelül 2-3 napig tartjuk megfigyelés alatt a kutyákat, de ennyi idő bőven elég ahhoz, hogy helyre is jöjjenek. Ha az adott kutya általában bent van tartva, tiszta, meleg helyen, felügyelet alatt, akkor természetesen haza lehet vinni egyből a műtét után, de fontos, hogy az első néhány napban fokozottan figyeljük, ápoljuk. Mi három hónapos kortól ivartalanítunk, amint véget ér az oltási procedúra, egészen idősebb korig. Ezzel az egésszel az a baj, hogy a gazdik nagyon nagyon sokszor csak akkor hívnak fel, ha már megtörtént a baj, és már lefialtak a kiskutyák, és rengetegszer fordult elő, hogy azt akarták, hogy már 1-2 hetesen vigyem el a kutyakölyköket tőlük, mert azt gondolják, hogy nekem ez a dolgom, hogy az állatvédők ezért vannak. Én elsősorban azért vagyok, hogy ezt az egészet megelőzzem, minket a külföldiek is ezért támogatnak.

– Milyen tippjei vannak azoknak, akik szeretnének örökbe fogadni?

– Ha valaki eljön hozzánk, és kutyát szeretne, akkor mi azzal elbeszélgetünk, ugyanis nem lehet csak úgy örökbe fogadni az első kutyát, amelyik megtetszik, mert nem biztos, hogy a külső miatt kiválasztott kutya viselkedése is megfelel az igényeinknek, illetve összeegyeztethető azokkal a körülményekkel, amelyeket biztosítani tudunk számára. A legfontosabb tehát az, hogy legyünk tisztában a fajták, vagy épp a kiszemelt keverék személyiségével – ebben tudnak segítséget nyújtani a menhely alkalmazottai.