2023.03.07. 12:35
A Partiumi Keresztény Egyetemen ad koncertet a világhírű magyar karmester
A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen mesterkurzust tart, majd Nagyvárad mellett Aradon is koncertet ad a héten Ács János világhírű magyar karmester – közölte hétfőn az MTI-vel Nyíri Enikő, az egyetem szóvivője.
BN-összeállítás
Az Olaszországban élő, magyar gyökereihez visszatért világhírű karmester csütörtökig Nagyváradon tart mesterkurzust a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) hallgatóinak. Miután meghallgatta a felsőoktatási intézmény magánének szakra járó 23 diákját, kiválasztott közülük tízet, akiknek tíznapos mesterkurzust tart. Az előadások a többi hallgató számára is nyitottak, de a tíz kiválasztott diákkal személyesen is foglalkozik a művész – mondta Nyíri Enikő. A tíznapos mesterkurzus záróeseményeként Ács János pénteken egy koncertet is levezényel a PKE dísztermében 18 órától, amire mindenkit szeretettel várnak.
A világhírű karmester a továbbiakban vasárnap Aradon vendégszerepel az Aradi Kamaraszínház meghívottjaként. A teátrum közleménye szerint a neves karmester a debreceni Csokonai Operastúdió szólistáival és kórusával lép fel, Rossini Kis ünnepi miséjét adják elő az arad-belvárosi evangélikus-lutheránus templomban.
Ács János a Három Tenor koncertjeinek állandó karmestereként, Pavarotti korrepetitoraként szerzett világhírnevet – áll a közleményben. Évekig zeneigazgatója volt a denveri Colorado Operának, dolgozott Róma, Firenze és Velence operatársulataival, a Giuseppe Verdi Színház és a Magyar Állami Operaház Falioni Kamarazenekarának művészeti vezetője volt. Eddigi pályafutása során Bellini és Puccini valamennyi operáját, valamint a legnagyobb Verdi-műveket is dirigálta. José Carreras, Plácido Domingo és Luciano Pavarotti mellett olyan énekesekkel dolgozott együtt, mint Samuel Ramey, Raina Kabaivanska vagy Giuseppe Giacomini. Repertoárján több mint 150 opera és zenekari mű szerepel. Szakmai körökben az olasz operajátszás legnagyobb szakértőjének tartják. A szakrális zene elkötelezettjeként gyakran vezényel templomi hangversenyeket is – olvasható a közleményben.