2023.04.05. 16:27
Zárva marad a Garasos híd
Fotó: Pap István
ERDON-összeállítás
A közösségi médiában elég sokan panaszkodnak amiatt, hogy nem hagyták nyitva a gyalogosok előtt a nagyváradi Garasos-hidat, miközben zajlanak a felújítási munkálatok, és a helyi sajtó egy része is felkapta ezt az ötletet. Csakhogy ez lehetetlen, hiszen máris elkezdték a korlátok leszerelését, ami miatt életveszélyes lenne közlekedni a mindössze három méter széles hídon. Sebastian Marchiş, a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal műszaki igazgatóságának a vezetője elmondta, hogy nem lehetne úgy felújítani a hidat, hogy közben a gyalogosok közlekedjenek rajta. Annál is inkább, mert a kivitelező az eredetileg meghirdetett nyolchónapos kivitelezési határidő helyett három hónap alatt el akarja végezni a felújítást. „Az első munkálat a helyreállítandó korlátok leszerelése lesz. Mivel a híd legfeljebb három méter széles, nincs mód a forgalom fenntartására. Másképp nem lehet dolgozni, mert el kell végezni az útburkolat vízszigetelését” – fogalmazott az igazgató.
A kivitelezők nagyon odafigyeltek a biztonságra, ugyanis nemcsak a két hídfőhöz helyeztek el rácsokat, de a Körös két partján is lezárták a gyalogos ösvényeket, hogy ne lehessen a híd alatt sétálgatni. A keddi napon egyébként a kivitelezők a déli hídfő melletti hinták elé is rácsokat helyeztek, de a polgárok panaszai nyomán szerdára áthelyezték azokat, így már csak magát a hidat zárták el az emberek elől.