Mi rejlik a kosz mögött? A rendszeretők gúnyolása és ami mögötte van

Pikó Stefánia

Mindenkinek megvannak a maga módszerei környezete rendben tartására. Van, aki reggel, van, aki az esti órákban aktívabb, némelyek hétvégén szánnak több órát a házi munkára, mások inkább naponta, részletekben dolgoznak. A cél azonos: a mindennapi élethez kellemes környezetet biztosítani. Ez talán egyúttal a kulcs, a megfejtés a takarítási szokások körül keringő kérdésekre és arra, ami ezek mögött húzódik meg. Gyakran halljuk, hogy a kreatív emberek a rendetlenségben, a „káoszban” érzik jól magukat, és a rendszerető emberek feltétlenül mind inkább „reális” beállítottságúak. Joggal merül fel azonban a kérdés, hogy miként lehet kreatív munkát, akár alkotást, vagy egyáltalán bármilyen tennivalót elvégezni rendetlenségben, ne adj Isten, koszban?

„Itthon szinte egyáltalán nem tudok produktív lenni, ha rendetlenség van. Nagyon zavar, főleg amikor home office-ban vagyok, teljesen kimozdítja a fókuszomat. Amikor meg csak itthon vagyok, akkor is szeretem, ha rend van, sokkal minőségibb a pihenésem, és nyugodtabb vagyok” – fogalmazott egy 26 éves olvasónk. Kérdésünkre hozzátette, igyekszik nem a kedvétől függővé tenni, hogy mikor takarít, sőt, inkább megfordítaná a dolgot, hiszen általában azért áll neki takarítani és rendet rakni, „hogy legyen több kedvem itthon lenni”. A rendetlenség és a kreativitás közötti kapcsolatról így vélekedett: „Kicsit mindig azt éreztem, hogy ez egy jó alibi a hanyagság és az igénytelenség palástolására. Nem kérdőjelezem meg, hogy átlát a káoszon, de akkor is sokkal jobban néz ki pl. egy rendezett íróasztal, mint egy olyan, melyen öt heti szemét van.”

Egy másik, szintén húszas éveiben járó olvasónk arra hívta fel a figyelmet, hogy a szokásaink attól is nagyban függnek, hogy mi az, amit a felmenőinktől örököltünk: „Az, hogy mennyire vagyunk rendszeretők, sokban függ attól, hogy mit hozunk a családunkból, hogyan takarítottak anyáink és nagyanyáink, milyen szokásaik voltak. Gyerekként akarva akaratlanul ragadtak ránk dolgok ezekből, és azoknál, akiknél mindig patyolattisztaság van, valószínűleg a gyermekkorban is mindig minden rendben volt, és tisztaság volt otthon. Úgy gondolom, hogy azzal sincs gond, amikor valaki rendetlenebb a kelleténél, illetve azzal sem, ha valaki »túlzottan« rendszerető”. A kényszeresség kérdésére is rátapintva megjegyezte, a rendszeretőbb személyek esetében csak akkor merülhet fel probléma, ha már mások számára okoznak kellemetlenséget ezzel, vagy kellemetlen szituációkat generálnak.

Kényszeresség vagy igényesség?

„Az OCD egy nagyon komplex és esetenként akár súlyos pszichés betegség, amit pszichiáter vagy klinikai pszichológus állapít meg, így fontos volna nem megbélyegezni a környezetünkben élőket ezzel a jelzővel” – fogalmazott dr. Bartha Krisztina egyetemi adjunktus, pszichoterapeuta, akit egyebek mellett arról kérdeztünk, hol húzódik az egészséges határ. Az OCD (Obsessive Compulsive Disorder) obszesszív-kompulzív zavart jelent, vagyis kényszerbetegséget. „Ennek a betegségnek a lényege, hogy az egyénnek különféle kényszeres gondolatai támadnak (pl. nem zártam be az ajtót, ha kezet fogok XY-al, ha megfogom a kilincset biztos elkapok valamilyen fertőzést stb.), ez a gondolat szorongást vált ki, ami valamilyen kényszeres cselekedetet eredményez (pl. mindig visszamegyek ellenőrizni a lakás ajtaját, rögtön rohanok kezet mosni a kézfogás után stb.). Ezt követi egy rövidebb vagy hosszabb ideig tartó megkönnyebbülés, ami után újrakezdődik az ördögi kör” – magyarázta. Elmondta, akkor beszélünk OCD-ről, ha a fent említett tünetek naponta több mint egy órát elvesznek az egyén életéből, és akkor, ha ezek jelentősen akadályozzák az életvitelét, például elveszik az idejét a munkájától, megnehezítik a szociális kapcsolatokat. Az OCD-nek számos típusa van a tisztálkodási, takarítási kényszertől, a tárgyak pontos elhelyezésének a kényszerén át, az ellenőrzésekig és a számolási rituálékig. A takarítási késztetés akkor válik kényszerbetegséggé, ha mögötte állandó és erős félelem, szorongás áll, ami az általános lelkiállapotra is kihat, és amiben jelen van a piszkosság miatti megbetegedésektől, fertőzésektől való félelem, vagy esetleg egy olyan irracionális félelem, hogy ha bizonyos dolgok nincsenek a helyükön a lakásban, akkor annak valamilyen végzetes következménye lesz.

Feltettük a kérdést, van-e valóságalapja a takarítással, rendrakással kapcsolatos kliséknek, illetve, aki rendetlen, az biztos, hogy kreatív? És aki folyton takarít, az biztosan kényszeres? Dr. Bartha Krisztina azonban hamar eloszlatta a kételyeket: „Ezek a klisék inkább megmosolyogtatók, nem érdemes ténylegesen foglalkozni az igazságtartalmukkal. Statisztikai adatok semmiképpen nem állnak rendelkezésre ahhoz, hogy a kettő közül bármelyiket is tényként kezeljük. Ha mégis magyarázatot szeretnénk adni arra, miért épp így kapcsolódnak össze ezek a fogalmak, akkor az első esetében (rendetlenség = kreativitás) talán a kreatív emberek divergens, azaz széttartó gondolkodásában kereshetjük a választ. A divergens gondolkodás azt jelenti, hogy képesek vagyunk összefüggéseket találni olyan jelenségek között, amelyek nem evidensek. Az eredeti, a rutinokon túlmutató, rugalmas gondolkodás, a megosztott figyelem képessége elképzelhető, hogy bizonyos keretek között egy lazább rendrakási, szervezési kultúrát eredményez úgy, hogy ez még átlátható, kezelhető a benne élőnek. Van azonban a rendetlenségnek olyan szintje, ami valószínűleg nehezíti vagy ellehetetleníti a hatékony munkavégzést, illetve az ilyen személlyel való együttélést. A másik klisé (tisztaság = kényszeresség) kialakulhatott a túlzottan rendszerető emberek kis csoportjának viselkedése kapcsán ellenreakcióként. Hiszen a sokat takarító egyének szeretik, ha a befektetett munkájuk gyümölcsét sokáig élvezhetik és talán olykor hevesebben reagálnak, ha mások ezt a rendet nem tartják tiszteletben. Az is lehet, hogy azért váltak gúnyolódás tárgyává a rendszerető emberek, mert a többieknek így könnyebb a saját tökéletlenségüket elfogadni. Ugyanakkor a rendrakást, takarítást kedvelő emberek olykor annyira belefeledkeznek a takarításba, hogy megélik munka közben a »flow-élményt«, ami kívülről figyelve akár túlzott reakciónak is tűnhet. És végül valóban tudunk róla, hogy a kényszeresség egyik nagyon jellemző típusa az állandó tisztítgatáshoz kapcsolódik. Mégis, attól, hogy valaki nagyon tiszta, még nem biztos, hogy OCD-s és attól, hogy valaki rendetlen, még nem biztos, hogy kreatív is”.

Kreatív káosz vagy lustaság?

Ahogyan az egészséges mértékű rendszeretés és kényszeressség között, úgy a kreatív káosz és a lustaság, igénytelenség között is megvan az aranyközépút. Ennek kapcsán a szakember elmondta, bizonyos határok között elképzelhető, hogy valaki egy kevésbé rendezett környezetet is jól átlát. Az, hogy esetleg ez mikor fordul át egy kevésbé kedvező személyiségjegy takargatásába, talán attól függ, hogy a szavai és a viselkedése összhangban vannak-e. „Ha úgy uralkodik valaki a káoszon, hogy becsukott szemmel is pillanatok alatt megtalálja, amit keres, akkor ez rendben van, de ha állandóan elveszíti a dolgait, ha késik a munkájával, mert fogalma sincs a határidőkről, ha az öltözködéséből látszik, hogy fogalma sincs, mikor fogynak el a tiszta ruhák a szekrényben, akkor az már biztos nem hatékony. A rendetlenség a legtöbbünket fárasztja, de működhet elterelésként is. Gondoljunk pl. egy vizsga előtt álló egyetemistára, akinek tanulás helyett váratlanul eszébe jut, hogy milyen rendetlenség van” – fogalmazott.

Ahogyan azt sejthettük, és ahogyan érezhetjük a hétköznapokban, a pszichoterapeuta is alátámasztotta, hogy a környezetünk állapota kihat ránk: „Bár vannak kivételek, én úgy gondolom, hogy aki a környezetében nem tud rendet teremteni, annak nehézségei lehetnek az élet más területein is. Tudatosítani kell magunkban, hogy mennyire látjuk át a saját életünket. A környezetünk rendetlensége demotiválttá tesz, fáraszt, nem találjuk benne a helyünket és így könnyen kihathat a teljesítményünkre és az általános hangulatunkra is” – mondta dr. Bartha Krisztina.

Legyőzni a lustaságot

„Először is fel kell ismernünk, hogy nehézségekkel küzdünk a rendezettség terén. Ha ugyanis megrekedünk a klisék használatánál, akkor biztos, hogy nem tudjuk orvosolni a problémát” – mondta a szakember, amikor arról kérdeztük, hogyan lehet véget vetni a lustaságnak. Hozzátette, jó, ha célokat tűzünk ki magunk elé, és megpróbáljuk konkrét időbeosztással segíteni a rendrakási, meg- vagy átszervezési folyamatokat. Az is fontos, hogy a kitűzött feladatok megoldása alól ne keressünk kibúvót. Kérhetünk segítséget olyan személytől a környezetünkben, akitől el tudjuk fogadni a kritikát, hogy ellenőrizze a tevékenységünket és emlékeztessen a céljainkra. „Ha végképp nem megy a lustaság legyőzése, akkor érdemes lehet coach vagy pszichoterapeuta segítségét kérni, akinek a segítségével felismerhetjük azokat a bennünk lévő mozgatórugókat, amik ellenállást váltanak ki a rendezettséggel szemben, és aki segít a legjobb stratégiát kitalálni arra, hogy hogyan tudunk ezen a minket nem szolgáló állapoton túljutni” – tanácsolta a terapeuta.