Pályázat

2023.10.02. 13:02

Román–magyar egészségügyi együttműködés

A nagyváradi megyei kórház a Debreceni Egyetemmel, a polgármesteri hivatal pedig Berettyóújfalu önkormányzatával közösen nyújt be pályázatot az egészségügyi rendszer fejlesztésére.

Fotó: Alexandru Nițescu

Pap István

A Nagyváradi Helyi Tanács szeptember 26-án tartott azonnali tanácsülést, mint Florin Birta, a város polgármestere elmondta, azért, mert szeptember 27-ig nyújthatta be az önkormányzat nemzetközi finanszírozású projektek menedzsment igazgatósága a RomániaMagyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében előkészített két projektjét. Ezek egyikének projektvezetője a Bihar Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház, partnere pedig a Debreceni Egyetem. Ebben a pályázatban a megyei kórháznak jutó támogatás 1.250.000 euró áfával együtt, az egészségügyi intézmény önrésze 25 ezer euró szintén áfával együtt, a megvalósítási időszak 30 hónap. Ebből a pénzből a megyei kórház 108 darab, egyenként négymotoros elektromos ágyat vásárol, beszereznek továbbá a szülészetre négy magzatmegfigyelő elektronikai rendszert. Vásárolnak négy ekográf-berendezést, tíz ágyat az intenzív osztályra, két darab mobil radiológia berendezést, egy altatógépet és 120 éjjeli szekrényt is a beutalt páciensek számára.

A másik projekt összköltségvetése 2.752.000 euró áfával együtt, melyből 2.002.000 euró a nagyváradi önkormányzatnak, a fennmaradó összeg Berettyóújfalunak jut. Az említett összegből és a 287 ezer eurós önrészből a váradi önkormányzat egy mágneses rezonancia képalkotó berendezést vásárol a megyei kórház számára. Ennek a beruházásnak a megvalósítási időszaka 26 hónap. Mindkét határozattervezetet egyhangúlag elfogadta a helyi tanács.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában