Bányavirág 60: újabb mérföldkőhöz érkezett a nagyváradi Szigligeti Társulat darabja

Pikó Stefánia

– Mi lehet az, ami ennyire megfogja a közönséget a Bánya-előadásokban?

– Egyrészt az fogja meg az embereket, hogy közel érzik magukhoz ezt a történetet, hiszen egy erdélyi, székelyföldi falu vagy község történetéről van szó. Ugyanakkor ráismerünk a saját életünkből az olyan személyiségekre, mint Iván vagy a doktor. Ha nem is ugrik be egy konkrét személy, azok a problémák, amelyekkel ez a két szereplő küzd, ismerősek lehetnek számunkra is. Egyikük a munkanélküliséggel és beteg apjának a gondozásával küszködik, másikuk inkább filozófiai vonalon él át nehézségeket, arról gondolkodik, hogy mit jelent jó embernek lenni és hasonlók.

– Biztosan vannak olyanok is, akik nem gondolnak bele ezekbe a mélységekbe, és csak nevetnek egy jót a poénokon.

– Persze, ez is egy szempont, hiszen fantasztikus humorérzékkel lett megírva a darab, nagyon jó közeget is választott ehhez a szerző, Székelyföldet, ahol a legkomolyabb dolgokkal is el tudnak viccelni. Emellett az agyafúrt megfogalmazások, a szövegpoénok is nagy mértékben jelen vannak a darabban.

– Mennyire okozott nehézséget az, hogy a mélységek és a humor között egyensúly keletkezzen?

– Ezen elég sokat gondolkodtunk és dolgoztunk együtt a színészekkel, hogy valamennyire egyensúlyban maradjon a dolog. Nem szerettünk volna egy ócska, hakni előadást, hiszen a minőségi szórakoztatás hívei vagyunk mindannyian. A bemutató előtt nem volt olyan sok időnk erre, viszont azt követően is nagyon sok volt még az utómunka. Első körben a darabban felmerülő problémákat igyekeztünk minél jobban elmélyíteni, átérezni, és inkább utána dolgoztunk a történet, a szöveg humorán. Az elején azt hiszem, nem is volt annyira vicces, idővel tettük könnyedebbé, de ehhez előbb el kellett sajátítani a problémákat is, őszintévé kellett tenni, hogy ne egy felületes darab legyen belőle.

– Milyen íve, története lett ezeknek az előadásoknak a bemutatótól egészen mostanáig?

– A darab nagyon sokat alakult az évek során. Ehhez hozzátartozik az is, hogy én szerettem volna ezt az előadást minél több helyre elvinni, és sikerült is, hiszen Budapesttől Székelyföldig, nagyon sok helyen jártak a színészek. Mindez azért tartozik a kérdéshez, mert idejük sem nagyon volt arra a színészeknek, hogy rutinból játszanak. Amellett, hogy sok helyen jártak a darabbal, Nagyváradon belül is változtak a terek, mindehhez pedig alkalmazkodni kell. Hét év egyébként nagyon sok idő egy művész életében is, gyakran említik ezt vízválasztónak, például több olyan színészről is tudok, amelyik épp a hetedik év környékén hagyja ott a színházat. Mi is öregszünk, mindazt, amit az évek során tanultunk, igyekszünk beletenni a darabba annak érdekében, hogy még összetetteb figurák legyenek, hiszen ez mégiscsak egy lepusztított tér, amiben a legnagyobb hangsúlyt a színművészet kapja. Számomra is az a legfontosabb a színházban, hogy a színészek értékes alakításokat nyújtsanak.

– Sok-sok élmény gyűlhetett össze az évek alatt. Van olyan vicces sztori, amit elmesélhetnél?

– Az biztos, hogy számos maradandó élmény összegyűlt az évek során, de az egyik legviccesebb alkalom az volt, amikor egy falunapra vittük el az előadást. A falunapot a kultúrház mellett tartották, a darabot pedig a kultúrházban nézhette meg a közönség. Szokás szerint Ferit kiküldtem kicsit járkálni, beszélgetni a nézőkkel, akik az előadásra érkeztek. Az egy dolog, hogy legalább két csapolt sört kapott, miközben járt-kelt a sokadalomban, de ami a legjobban meglepett mindenkit, az az volt, hogy kapott egy állásajánlatot egy elegáns külsejű férfitól, aki azt mondta neki, hogy holnap magával viszi Németországba egy építkezésre. De olyan is volt, hogy nem engedték be a színházba Ferit, azt mondták neki, hogy nincs színházhoz illően felöltözve, és így nem mehet be.

– Lesz századik Bányavirág?

– Elhamarkodott volna ígéreteket tenni ezen a téren, és igazából azt sem gondoltam volna, hogy lesz ötvenedik vagy hatvanadik előadás. Az viszont biztos, hogy lesz Feri 100 előadás, hiszen a Féleszű Sánta Feri az egyetlen olyan karakter, amelyik a Bányavirágban és a Bányavakságban is megjelenik, szóval Kocsis Gyula számára már ez volt a 93. alkalom, amikor Feri szerepébe bújt. Összességében úgy gondolom, ezzel a hatvan előadással is már sokat elértünk, számos helyen jártunk, rengeteg élményben volt részünk, és igen sokat fejlődtünk. Ha úgy közelítem meg ezt a kérdést, hogy egy álmom valósult meg azzal, hogy létrejött egy olyan előadás a Szigligeti Tarsulatban, ami nagyszüleim sorsáról szól, akkor az a válaszom, hogy igen. Lesz 100. Bányavirág.