Mécs László premontrei papköltőre emlékeztek

Ciucur Losonczi Antonius

A családias környezetben zajlott rendezvényen megjelent érdeklődőket köszöntő Lakatus Artur egyetemi oktató arra hívta fel a figyelmet, hogy Mécs László életútját úgymond két dimenzió határozta meg: az, hogy papköltő volt, és a korabeli titkosszolgálatoknak, a belső elhárításnak a működése.
A könyvbemutatóval egybekötött prezentációban Czapáry-Martincsevics András kitért arra, hogy Mécs László 1895-ben született a Sáros megyei Hernádszentisvában Mártoncsík József néven. 1905-től Kassán tanul a premontrei gimnáziumban, diák-költőként tartják számon. Az 1913/14-es tanévben Budapesten tanul az egyetemen, ahol latin–magyar szakos hallgató. 1914 tavaszán kéri felvételét a premontrei szerzetesrendbe Jászóváron. 1915-től Mécs László a neve (nem tudni, hogy miért ezt választotta), 1916 őszétől pedig premontrei tanárjelölt Budapesten. 1918. október 2-án szentelik pappá Jászóváron, majd kisegítő tanár Kassán. Egy évig könyvtáros Jászón, 1920-tól Nagykaposon plébános, ekkor már megjelennek költeményei. 1921-től jönnek az első híressé vált alkotásai, köztük a talán legismertebb, a Vadócba rózsát oltok.
1921-ben kezdődik a „vándor-lantos” időszaka, vagyis előadókörutakat tesz, más városok mellett Nagyváradon is megfordulva. 1924–1944 közti erdélyi „portyázásai” során kiváló előadóművésznek is bizonyul. 1930-tól 1944-ig Királyhelmecen szolgál, 1935-ben és 1938-ban francia körúton vesz részt. 1939-ben Horthy Corvin-láncot adományoz neki. 1944-ben átmenekül Magyarországra, majd kezdetét veszi 1953-ig tartó bujdosása Csornán, Türjén, Bakonybélben és a pannonhalmi bencés apátságban. A „bunker versek” termékeny időszakát letartóztatás és koncepciós per követi. Tíz évet „sóznak rá” a munkássága miatt (az egyik versét – Egy finn leányka képe – szovjetellenesnek tartották). Végül 1956-ban szabadul, 1955-ben születik Levél édesanyámhoz című gyönyörű költeménye. 1957 januárjától 1961-ig Óbudán vállal lelkipásztori feladatokat, ezután a pannonhalmi szociális otthon lakója. 1978-ben hunyt el Pannonhalmán, ott is temették el, de 2023 áprilisában exhumálták, és Gödöllőn újratemették.
A bemutatott kötet az 1956–1978 közötti időszakra fókuszál, melyet ügynökjelentések szegélyeznek, ezért egyben egy korrajz is. Tartalmaz forrásgyűjteményt, miközben körvonalazódik a kádári „puha” diktatúra valódi arca, az ügynöki lét természete, egyes tartótisztek, besúgók, az államvédelmi rendszer működtetőinek az élete és tevékenysége.
Egy 1960-as évekbeli ügynöki jelentés például arról számolt be, hogy Mécs László milyen átszellemülten szavalta a költeményét a prédikációja közben, minek hatására többen a hívek közül „felugrottak és elmentek gyónni”, magyarázta Czapáry-Martincsevics András. Arra a kérdésünkre válaszolva, hogy Mécs László tudta-e, hogy megfigyelik őt, a kutató azt válaszolta: valószínűleg sejtette, hogy még a felettese is ügynök, de még ha tudott is volna a lehallgatásokról, nem volt mit tennie ellene. Amúgy jellemző, hogy még a temetéséről is készült ügynöki jelentés, hogy ki vett részt rajta, és mi hangzott ott el. „Mécs Lászlót újra kézbe kell vennünk, mert akit egykor talán túlbecsültek, azt mi azért megbecsülhetjük. Sorsa tanulságokat rejt magában. A Trianon utáni felvidéki magyar kisebbségi lét részese, majd a Rákosi és a Kádár diktatúra korának egy tanúja és elszenvedője” – fogalmazott Czapáry-Martincsevics András.