Ajánló

2024.07.04. 12:41

Felvonulással kezdődik ma a Középkori Fesztivál

Archív felvétel

Fotó: Alexandru Nițescu

ERDON-összeállítás

Nagyszabású felvonulással veszi kezdetét ma kora este a július 5-7. között zajló Középkori Fesztivál Nagyváradon. A hivatalos megnyitó keretében a látványos lovagi felvonulás 18 órától indul a Körös-áruháztól, végig a sétáló utcán és a Bémer/Ferdinand téren, át a Szent László hídon a főtérig. A Szent László téren a középkori ruhákat csodálhatják meg a jelenlevők és lesz kardvívó bemutató is.
A felvonulás miatt egyébként rövid forgalomkorlátozással is számolniuk kell a városközponton áthaladó autósoknak, hiszen 18.30–18.40 óra között lezárják a forgalom előtt a Szent László hidat. A fesztivál idejére további korlátozásokat is bevezetnek. Július 5–7. között lezárják az autóforgalom elől a Redutei utcát, valamint a Constantin Dobrogeanu Gherea utcának a Sánc (Griviței) és Redutei utcák közötti szakaszát. A lezárt utcákba csak az ott lakók hajthatnak majd be.
A szervezők szerint a Középkori Fesztivál 2024-es kiadása lesz az eddigi leglátványosabb: kilenc ország több száz résztvevője, köztük lovagok, katonák, udvarhölgyek, mesteremberek, tűzzsonglőrök, zászlóforgatók vesznek majd részt a váradi várban zajló fesztiválon.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában