Hagyomány

2024.08.22. 17:09

A megyében vonultak a virágkocsik

Forrás: RMDSZ Bihar megyei szervezete

Ciucur Losonczi Antonius

Az elmúlt évekhez hasonlóan, a Partium Alapítvány, az RMDSZ és a debreceni Főnix Rendezvényszervező Zrt. rendezésében idén is végigvonult a megye egy részén augusztus 22-én a Debreceni Virágkarneválról „átjött” több virágkocsi, azt követően, hogy egy nappal korábban Nagyváradon, a Szent László téren lehetett megcsodálni ezeket. Mint ismeretes, először 2006-ban érkeztek meg a bihari megyeközpontba a Debreceni Virágkarnevál kocsijai, később ez a határon átívelő együttműködés kiszélesedett. Az utóbbi években, amióta a megyébe is eljutnak a kompozíciók, ezek útvonalát igyekeznek úgy összeállítani, hogy Bihar minden, magyarok lakta településére eljussanak – persze nem lehet minden évben mindenhova eljutni.

Forrás: RMDSZ Bihar megyei szervezete

Az idén a tervek szerint az utazás végpontja Érsemjén volt, ahol este hét óra után lehetett megtekinteni a virágokból készült alkotásokat, illetve a község Népkertjében szabadtéri előadást is szervezett a település önkormányzata. Az előzetes program szerint fellépett a Bakator együttes, valamint az érmihályfalvi Nyíló Akác és az érsemjéni Ezüstperje néptánccsoportok.

Délelőtt Bihar községből indult a népszerűsége miatt mindig elmaradhatatlan Szent Korona, a Magyar Posta Zrt., a Debreceni Szakképzési Centrum, valamint Nagyvárad és Debrecen városok közös virágkocsijából összeállt menet, majd Paptamásin, Biharfélegyházán, Bihardiószegen, Csokalyon, Székelyhídon, Kiskerekin, Ottományon, Értarcsán, Érkörtvélyesen, Érmihályfalván keresztül haladtak. Érdekességképpen megemlítjük, hogy ebben az évben két olyan településre is eljutott a virágkocsi-karaván, ahol eddig még sosem jártak: Érkörtvélyesre és Érsemjénbe.

Bár 2024-ben augusztus 22-e hétköznapra esett, mégis sokan várták a felvonulást a napfényes időben. Készültek a szelfik és az egyéb fényképek, a mobiltelefonos videók. Több helyszínen kulturális műsorral is megörvendeztették a kíváncsiskodókat. A virágkocsi-karavánt a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.

Forrás: RMDSZ Bihar megyei szervezete

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában