Földes László Hobo lépett fel Váradon

Ciucur Losonczi Antonius

Eredetileg a Halj meg és nagy leszel című előadás volt betervezve, de technikai okok miatt ez elmaradt. A 79 éves legenda azonban megígérte, hogy az ősz folyamán pótolni fogja, visszatér tehát majd az ígért előadással Váradra.

Az ehelyett bemutatott Az utcazenész című produkció tulajdonképpen egy igazi történelmi utazás, melynek keretében a közönség különböző zenei korszakokba csöppenhet. Fikciós történet egy zenészről, Béláról, ami Hobo szerint „ötszáz helyről van összehordva”. Egy slágerzenésznek az életútja, aki a darab szerzőjéhez, vagyis Földes Lászlóhoz hasonlóan a hetvenedik életévén túl van már. Főhősünk az 1960-as években kezdett el KISZ-klubbokban játszani, aztán elment a Ki mit tud-ra és a Táncdalfesztiválra. Megjelent kis- és nagylemeze, művésznőket kísért szovjetunióbeli turnén. Nagy sztár lett belőle, de aztán kirúgták a zenekarból. Szólókarrierbe kezdett, de abba is belebukott. Nem túl jól helyezkedett a rendszerváltáskor, ezért kénytelen volt „vendéglátózni” külföldön, de az se vált be neki. Magyarországon is vendéglátózott, de ebbe is belebukott. Élete alkonyán utcazenész lesz belőle, kalapozik, s úgy játszik. Körülbelül hatvan évet ölel át tehát a mondanivaló, de nem azt az utat járja végig Béla, amit Hobo. Béla ugyanis slágerzenész. Csupán egy-egy anekdota kapcsán „kerül képbe” néhány pillanatra Hobo, aki mindig jelzi egy tábla felmutatásával, amikor róla van szó. A történet egyúttal korrajz is, mert bemutatja a magyarországi zenei élet alakulását. Vicces, néha pedig szomorú dolgokat mesél el a tárgyalt időkről.

Az utcazenészt a Nemzeti Színházban mutatták be. Rendezője Vidnyánszky Attila, gitáron közreműködik Kiss Zoltán, aki Váradra is elkísérte Földes Lászlót. Az intézmény honlapja szerint Hobo úgy fogalmazott a darabbal kapcsolatosan: „Majdnem hatvan éve figyelem a popzenét és elég régóta külön úton ugyan, de kapcsolatban vagyok vele. Sok éve foglalkoztat a gondolat, hogy valamilyen formában megírjam azt a rengeteg mindent, amit a szakmáról, kollégákról tudok. (...) Mára kiderült, hogy szinte mindenkit üldöztek, hogy már a Táncdalfesztivál is az ellenállás, vagy a lázadás egyik színtere volt. Ám az szóba sem kerül, hogy mindmáig milyen kísértések és kihívások érték-érik a zenészeket, mit kellett-kell megtenniük, vagy kikerülniük, hogy a pályán tudjanak maradni. A történet, amit megírtam és előadok, nem rólam szól, én csak továbbadom, amit tudok. Elsősorban azért, hogy ez a nézet is fennmaradjon, ne csak a kiherélt, vagy átfényezett múlt és a szánalmas jelen”. A várszínpadon nagy kedvvel játszott Hobo, s a váradi közönség vevő volt erre. Az előadás végén elénekelte a Viharban születtem című dalt is. Majd hirtelen közölte, hogy elszavalja az Egy norvég mészégető balladája című verset, amit Latabár Kálmán tett híressé: „Ég a mész, ég a mész, barna kislány hová mész? Megnézem a mész ég-, ég-e, vége.” S ezzel tényleg vége lett az előadásnak. A nézők felállva tapsoltak, s Hobo kedélyesen integetve távozott a színpadról.